2p

2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak 2017-ben.

A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig  2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőttek az árak decemberben, a novemberi 0,4 százalékos emelkedés után. Az elemzők 2,3-2,4 százalékos éves átlagos inflációt vártak 2017-re. Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: az infláció decemberi lassulásában az üzemanyagok árának mérséklődése játszott főszerepet.

Az éves mutatót tekintve a január-novemberi kumulált (2,5 százalék) adathoz képest lényegében nincs változás, a legnagyobb drágulást a szeszes italok, dohányáruknál, valamint az élelmiszereknél mérték. Egy főcsoportban mértek csökkenést, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kellett kevesebbet fizetni tavaly.

Közölte: az éves infláció 2012-ben volt utoljára magasabb a tavalyinál, azonban a jóval a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt marad. A maginfláció csaknem az inflációval azonos 2,3 százalékos volt a múlt év egészében, decemberben 2,6 százalékot ért el, megegyezően a novemberivel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!