2p

Az átlagosnál közel 40 százalékkal több foglalás érkezett a hotelekbe október 23. örömére.

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.

a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő nyári csúcsidőben (MTI)

Az MTI-nek küldött csütörtöki közlemény szerint a következő hosszú hétvégére a foglalások átlagos értéke 44 401 forint, a vendégek egyharmada SZÉP-kártyával fizet.

A feltöltődésre vágyók kedvelt úti céljai közé tartoznak az őszi hosszú hétvége alatt a fürdővárosok, valamint Budapest. A tíz legnépszerűbb település között van Hajdúszoboszló, Sopron, Pécs, Hévíz, Debrecen, Szeged és Szilvásvárad. Külföldre főként Lengyelországba, Csehországba, Szlovákiába és Romániába utaznak a magyarok.

A kutatás szerint a legtöbben két éjszakás kikapcsolódásra indulnak. Vannak, akik már pénteken elindulnak, de a legtelítettebb nap szombat lesz, ami egyébként az őszi szezon második legforgalmasabb napja szeptember elseje után - mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A legtöbben párban, két főre foglalnak, és fontos döntési szempont a wellness lehetőség is - tette hozzá. A szálláshely típusok közül a vendégházak, apartmanok és panziók a legkeresettebbek ebben az időszakban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!