2p

Rengeteg az üres állás a Balatonnál, még Romániában is próbálnak toborozni dolgozókat az idényre - írta a Világgazdaság.

"Kevés az idénymunkás, sok a betöltetlen álláshely, nagyon nehéz megfelelő, képzett munkaerőt találni" - idézi a lap a hétfői számában Hoffmann Henriket, a turizmus fejlesztésével foglalkozó Balatoni Regionális TDM Szövetség elnökét, aki szerint a főszezonban mindig is voltak nehézségek ezen a téren, de az idén már olyan szükségmegoldásokat kell választani, amilyeneket korábban soha.

Így például Romániában adtak fel hirdetéseket konyhai vagy recepciós állásra, de középiskolákból is toboroznak diákokat, akiket egy gyorstalpalón igyekeznek betanítani a munkára - tette hozzá a szakember.

A szállodák alapvetően a színvonal emelésében lennének érdekeltek, de szorult helyzetükben szinte már bárkit felvesznek, mert nem tudnak versenyezni az osztrák vagy az angol bérekkel, másrészt rengeteg a diplomás, és kevés a szakmunkás – fogalmazott.

"A főszezonban akár napi 12-14 órát is dolgoznak az emberek, ehhez képest a bruttó 100-150 ezer forinttal rendkívül alulfizetettek. Minimum duplázni kellene a bérüket, de a szállodák jövedelmezőségi szintje mellett ez elképzelhetetlen. A megoldás talán az ágazatot terhelő adók csökkentése lehet, amiből a béremelés is kigazdálkodható lenne" – vélekedett Hoffmann Henrik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!