2p

Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás - jelentette ki Rogán Antal hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.

Magyaroknak kell elsősorban munkát adni

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni. Látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte - mondta, hozzátéve: Magyarországnak sem érdeke az olyan gazdasági menekültek befogadása, akik olyan tradíciókat hoznak magukkal, amelyek idegenek a magyar hagyományoktól.

További adókedvezmények?

Rogán Antal arról is szólt, hogy a Fidesz február 4. és 6. között tartja frakcióülését, amelyen menedzsmenttervet készítenek a bérből és fizetésből élő családok számára. Megvizsgálják, hogy miként duplázható meg a ciklus végéig a kétgyermekes családok adókedvezménye, illetve hogyan egészíthető ki újabb elemekkel az otthonteremtési program. Megvizsgálják azt is, hogy miként lesz lehetőség újabb adócsökkentésre. A tanácskozás napirendjén szerepel a banki elszámoltatások áttekintése is - ismertette a frakcióvezető.

Az országvédelmi akcióterv   

A frakcióülés témája lesz az országvédelmi akcióterv is. Meg kell határozni azokat a lépéseket, amelyekkel Magyarország határozottabban tud reagálni a külső kihívásokra és ehhez eszközöket kell adni a kormány és az Országgyűlés kezébe - mondta ezzel kapcsolatban Rogán Antal. Példaként említette: meg kell fogalmazni, hogy milyen eszközök alkalmazhatóak valakinek a kitiltására. Meg kell nézni, hogy csinálják ezt az amerikaiak - tette hozzá.

Az akcióterv része lehet - folytatta - a magyar emberek pénzén előállított nyereség itthon tartása is. Ha már működnek Magyarországon multinacionális vállalatok, amelyek képesek arra, hogy a magyar emberek pénzén előállított nyereséget kivigyék az országból, meg kell vizsgálni, hogy azt miként lehet az országon belül tartani - fejtette ki Rogán Antal, hangsúlyozva, hogy nem a termelő, hanem a szolgáltatást végző vagy kereskedelmi cégekre gondol. Ha a magyar emberek pénzén termelnek nyereséget, akkor azt Magyarországon adózzák is le - érvelt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!