3p

A kürtőskalácsot először Erdélyben egy román nemzetiségű nő készítette 1784-ben - jelentette ki kedden Achim Irimescu román mezőgazdasági miniszter.

A tárcavezető egy hagyományos ételekről szóló romániai konferencián beszélt erről. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Irimescu elmondta, hogy Románia le akarja védeni a kürtőskalácsot oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termékként (PGI). Kijelentette, hogy a süteményt először Erdélyben egy román nemzetiségű asszony készítette 1784-ben, aki magyar állampolgár volt. A miniszter szerint mivel Erdélyben készítették először, nincs kétsége afelől, hogy a kürtőskalácsot az Európai Unió Románia számára fogja elismerni védett termékként.

A miniszter január elején egy román kereskedelmi televíziónak kijelentette: a kürtőskalács levédési eljárásában Románia számára előnyt jelent, hogy Magyarország is elismeri, erdélyi a termék.

Irimescu már tavaly novemberben jelezte Romániának ezt a szándékát, amikor miniszterjelöltként hallgatták meg az illetékes román parlamenti szakbizottságban.

BMW Vision Next 100

A magyar Földművelésügyi Minisztérium (FM) egy héttel később, november végén közölte, hogy a kürtőskalácsnak, mint "hagyományos különleges terméknek" az uniós bejegyeztetése érdekében lép fel. A minisztérium rámutatott: a bejegyzett elnevezést minden olyan gazdasági szereplő használhatja földrajzi elhelyezkedésre való tekintet nélkül, amely az adott termékleírásban foglalt receptúrának megfelelő terméket forgalmaz.

A kürtőskalács kiemelkedő magyar nemzeti érték lett, miután a Hungarikum Bizottság tavaly januárban döntött a Magyar Értéktárba történő felvételéről, majd decemberben hungarikummá nyilvánították a terméket.

December közepén Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy várhatóan az idei első negyedév végén nyújtja be Magyarország azt a kérelmet, amelyben a kürtőskalácsot hagyományos különleges termékké kívánják nyilváníttatni az Európai Unióban.

Az Európai Unió eredetvédelmi szabályozása megkülönbözteti az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termékeket (PGI) a garantáltan hagyományos és különleges termékektől (TSG). A kettő között az a különbség, hogy míg az előző esetében a gyártási eljárás adott szakasza egy bizonyos régióhoz kell kötődjön, a hagyományos és különleges termékeket bárhol elő lehet állítani.

A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület által létrehozott kurtos.eu honlapon Hantz Péter biofizikus kutató és Pozsony Ferenc néprajzprofesszor által jegyzett, a kürtőskalács történetéről szóló cikk szerint a sütemény első receptje Dániel Istvánné Gróf Mikes Mária 1784-es keltezésű erdélyi szakácskönyvében bukkant fel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!