2p

Többek között az ipari rezsicsökkentésről és az állami közműszolgáltatókról is beszélt Az Este című műsorban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter - számol be a hirado.hu

Az ipari rezsicsökkentéssel kapcsolatban Seszták Miklós azt mondta, most végzik a hatástanulmányokat. Tisztázni kell például, hogy mit jelentene ez az állami költségvetésnek. „Tudjuk, hogy ennek egy része nem minket érintene, de már vannak olyan állami szerepvállalások, amiben ez számítana” – fogalmazott.

Azt tényként lehet kezelni, hogy lesz ilyen csökkentés, a mértéke azonban még kérdéses, és az is, hogy milyen méretű vállalatokra, kis és közepes cégekre vagy esetleg nagyobb körre is kiterjed-e. A kormány 2014 végére jogszabályi szinten is rendezni szeretné a kérdést – mondta.

A nemzeti fejlesztési miniszter megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy ősszel benyújtják az országgyűlésnek a nonprofit közműszolgáltatók szabályozásáról szóló törvényt. A nonprofit szemét, víz- és csatornaszolgáltatás beindításához szüksége törvényi szabályozás év vége felé történhet meg. Seszták Miklós szerint az, aki a nemzeti közműszolgáltató ügyfele lesz, az ár és a szolgáltatás stabilitását fogja tapasztalni.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak egy társaság marad a piacon, továbbra is lesznek profitorientált cégek is.  A miniszter azt az állítást is „tömören” igaznak nevezte, hogy csak a szemétszállítás, a víz- és a csatornaszolgáltatás lenne nem nyereségérdekelt, az áram- és a gázellátás profitorientált maradna. A majdan, illetve már köztulajdonba vett társaságoknál, így a Főgáznál vagy az E.ON gázüzletágánál, ha nem is nonprofit jelleggel működnek, de érvényesülni fognak az állami szándékok. A különbségek oka, hogy az áram, illetve áram eljuttatása a fogyasztókhoz vezetékhálózatot igényel, amihez pedig jelentős akvizíció szükséges.

Az E.ON gázüzletágát már megvette az állam, a Főgáznál pedig már megkezdődött a többségi rész kivásárlása, amelyről kormányhatározat is született. Jövő héten újabb konkrét lépések is várhatók a Főgázban lévő fővárosi többségi tulajdonrész kivásárlásának ügyében. Vételárról, amely üzleti titok, még nem tudott beszélni, de közölte, hogy várakozásai szerint az akvizíció kora ősszel lezárulhat.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!