2p

Az idei szezonban minden budapesti strandon több volt a látogató, mint tavaly nyáron: összességében 30 százalékkal nőtt a vendégforgalom. Több mint 620 ezren strandoltak a fővárosban májustól augusztus 31-ig annak ellenére, hogy az időjárás nem kedvezett a fürdőzésnek, négyszer annyi eső esett a nyár közepén, mint tavaly.

A bevételek azonban csak kismértékben nőttek, hiszen - az idén bevezetett vendégcsalogató kedvezmények miatt - mintegy 22 százalékkal csökkentek az átlagos jegyárak.

A szezon legnépszerűbb újdonsága, az úgynevezett "Strandváró Napok" voltak. Ennek keretében hétfőtől szombatig minden nap más-más strand fogadta féláron a vendégeket. Egy-egy ilyen akciós napon az adott intézményben megháromszorozódott a strandolók száma. A Strandváró Napok, a családi jegy és az egyéb akciós jegyárak lehetővé tették, hogy az "árérzékeny" közönség is gyakrabban strandolhasson.

Kedvező fogadtatásra talált, hogy a "Strandváró Napok" pozitív tapasztalatai alapján újra megnyitott a Pünkösdfürdői strand is. Idén nyáron ez volt Budapest legolcsóbb fürdőhelye. Az egyik legszebb fővárosi strandra naponta mintegy 700-an - összesen mintegy 30 ezren látogattak el.

A júliusi rossz időjárás nem kedvezett a strandoknak, a 31 napból 15 esős volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban afrikai hőhullám hozott rendkívüli kánikulát. A szezon legjobb hónapja az augusztus volt: az összes fürdőbe, csak ebben a hónapban 160 ezerrel többen vettek jegyet, mint tavaly - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!