4p

2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest: országszerte nőttek az árak és az adásvételek száma is emelkedést mutat. Változás az előző évekhez képest, hogy egyre több lakást vesznek hitelre az emberek, és az idei élénkülést a fővárosi adásvételek helyett leginkább a vidéki városokban történt tranzakciók támogatták. Továbbra is jelentősek a területi különbségek: Budapesten decemberben 543 ezer forint a lakások átlagos kínálati négyzetméterára, ezzel szemben Győrben 336 ezer, Szegeden 257 ezer, Debrecenben pedig 311 ezer forintot tett ki.

A várakozásoknak megfelelően idén is felfelé mentek az árak a magyarországi lakáspiacon. Budapesten és a vidéki nagyvárosokban több mint 10 százalékos volt a drágulás mértéke, 2018 azonban megnyugvást hozhat az áremelkedés tekintetében. - derül ki az ingatlan.com országos elemzéséből, amely több mint 200 ezer lakáshirdetés alapján vizsgálta az idei év forgalmát. 
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: a drágulás nem meglepetés, továbbra is erős a kereslet az új és a használt lakások iránt, de két fontos változás történt az idei évben. „A kereslet egyre nagyobb részét hitelből finanszírozzák a vevők annak köszönhetően, hogy 2017-ben minden eddiginél alacsonyabb kamattal lehetett lakáshitelt felvenni.” – tette hozzá a szakértő. Balogh László szerint másik komoly változás, hogy a fővárosban már nem növekszik az adásvételek száma, ez pedig jövőre véget vethet a dinamikus áremelkedésnek is. A lakáspiaci növekedés motorja folyamatosan átkerül a vidéki városokba, ahol továbbra is élénkül a forgalom, emelkednek az árak és új lakások is épülnek. Balogh László hozzáfűzte, hogy a vidék felzárkózása mellett az országon belül továbbra is nagyon jelentős különbségek vannak. 
 
 

Körkép
Budapesten a lakások átlagos kínálati négyzetméterára december végén 543 ezer forint volt, ez 16 százalékos emelkedést jelent 2016 decemberéhez képest. A fővárosi panellakásoknál ezt meghaladó drágulás következett be: az átlagos négyzetméterár ugyanis 19 százalékkal 405 ezer forintra nőtt. Az ingatlan.com elemzése kiemeli, hogy a panelek iránti kereslet emelkedése azzal magyarázható, hogy a téglalakásokhoz képest átlagosan 20-40 százalékkal olcsóbbak, és viszonylag kis alapterületen több helyiséget nyújtanak. 
 
 

A vidéki városok közül Győrben a téglalakások ára 9,1 százalékkal 357 ezer forintra emelkedett, a paneleknél pedig 9,6 százalékkal 287 ezer forintra ugrott az átlagos négyzetméterár. Debrecenben a téglalakásoknál 10 százalékkal 330 ezer forintra, a paneleknél 12 százalékkal 270 ezer forintra nőtt az átlagár. Szegeden a téglalakásoknál 9,6 százalékos, a paneleknél viszont 20 százalék feletti áremelkedés történt, így az előbbiek négyzetmétere 274 ezer forint volt december végén, utóbbiaké pedig 233 ezer forintra rúgott. 

Mi várható?
Az ingatlan.com elemzése rámutat arra, hogy idén - az új lakások vásárlására vonatkozó előszerződéseket is figyelembe véve - akár 160 ezer tranzakcióra is sor kerülhet. 2017-ben már megkezdődött az új lakások tömeges átadása, 2018-ban pedig akár 15-20 ezer eladási céllal épült új lakás készülhet el. Az árak várhatóan nem csökkennek jövőre sem a használt sem pedig az új lakások esetében, de a drágulás várhatóan 5-10 százalék közé mérséklődik település- és ingatlantípustól függően. Balogh László szerint jövőre az új lakások tömeges átadása, az olcsó lakáshitelek és a Családi Otthonteremtési Kedvezmények is lendületben tarthatják a lakáspiacot. Az új lakások piacának élénkülése 2019 végéig biztosan kitart, addig ugyanis 5 százalékos áfakulccsal lehet értékesíteni ezeket az ingatlanokat. Az árkülönbségek miatt a CSOK a fővárosban leginkább a használt lakások vásárlóinak, a vidéki városokban pedig az új lakások vevőinek vagy a családi házak építőinek nyújthat leginkább segítséget 2018-ban. 
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!