4p

Li Dzse Jong lehet a korrupciós óriásbotrány egyik kulcsfigurája. Több, az ügyben érintett Samsung-fejesre 10-10 év börtön várhat. És felfeslett egy új, samsungos szál is, most egy belsőépítészeti bizniszről derülhet ki, hogy sáros.

Tizenkét éves börtönbüntetés kiszabását kérte a dél-koreai ügyészség hétfőn Li Dzse Jongra, a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnökre, aki a vád szerint fontos szerepet játszott a volt elnökhöz köthető korrupciós botrányban.

középen Li Dzse Jong

A Samsung Electronics 49 éves alelnökét - a Samsung-csoport elnökének fiát - februárban tartóztatták le annak gyanújával, hogy 38 millió dollárt ajánlott fel vagy fizetett ki Pak Gun Hje egykori elnök barátnőjének. Azt várta cserébe, hogy a kormány, illetve az állami nyugdíjalap - mint a legnagyobb részvényes - támogassa a Samsung két leányvállalatának összeolvadását, amely révén Li Dzse Jong további részvények vásárlása nélkül tudta növelni befolyását a cégben. Pak Gun Hjét azóta elmozdították az elnöki székből, és külön eljárás folyik ellene az ügyben.

A Samsung-birodalom alelnöke tagadja az ellene felhozott vesztegetési, sikkasztási, hamis tanúzási és egyéb vádakat, amelyek alapján - ha bűnösnek találják - minimum 5 év börtönt kaphat. Az ítéletről augusztus végéig dönt a bíróság.

Más is sáros

Li Dzse Jong mellett az ügyészség további 10-10 éves börtönbüntetés kiszabását kérte a Samsung három másik felsővezetője - Csoj Dzsi Szung, a vállalat egykori stratégiai tervezési osztályának volt vezetője, Csang Csung Ki egykori alelnök és Pak Szang Dzsin, a Samsung Electronics egyik elnöke - ellen a korrupciós botrányban betöltött szerepük miatt.

Június végén három év börtönre ítélték a terebélyes korrupciós botrány másik kulcsszereplőjét, Csoj Szun Szilt, a leváltott államfő barátnőjét és bizalmasát. Csoj Szun Szil ellen 13 ügyben emeltek vádat. Ez a bírósági döntés az első ellene hozott ítélet volt: amiatt kellett börtönbe vonulnia, mert kapcsolataival visszaélve elintézte, hogy lánya bejusson az ország egyik legpatinásabb egyetemére, ahol rendre magas osztályzatokat kapott le nem tett vizsgákért, nem létező vagy plagizált dolgozatokért, miközben állandóan hiányzott.

Csoj Szun Szilnek - bár semmilyen hivatali tisztséget nem töltött be - komoly befolyása volt az államfő döntéseire. A barátnője révén Pak Gun Hje, illetve a kormány hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatoktól, és a pénz - a Li Dzse Jong által kifizetett összeg is - olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Csoj felügyelt.

Már a lakásfelújítások sem mennek tisztán

Házkutatást tartottak a rendőrök a Samsung egyik irodájában, amely a Szöul központi részén található szolgálati lakások ügyeit intézi. A gyanú szerint a lakásokat használó Li Kun Hi vezérigazgató és rokonai vállalati pénzekkel fedezték a felújítások költségeit.

A szöuli Hannam-dongban fekvő irodát a rendőrség egyik különleges nyomozóegysége kutatta át. A rendőrök állítólag olyan dokumentumokat kerestek, amelyek igazolhatják, hogy a Samsung-csoport 2008 októbere és 2015 márciusa között egy belsőépítészettel foglalkozó cégnek álneveken létrehozott számlákról utalt ki pénzt az adók megfizetése nélkül.

A hatóságok az elkobzott bizonyítékok kielemzése után Samsung-tisztségviselők kihallgatását tervezik. Ha gyanújuk igaznak bizonyul, sikkasztás és adócsalás miatt emelhetnek vádat a cég érintett dolgozói ellen.

A razziára azután került sor, hogy pénzügyi szabálytalanságokra bukkantak az említett belső építészeti cégnél. A múlt hónap elején a Korean Air helyi légitársaság székhelyén tartottak házkutatást amiatt, mert állítólag vállalati pénzekből finanszírozták a vezérigazgató, Cso Jang Ho házának felújítását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!