2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az emberség erejével nevű alapítvány a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapta a pénzt.

Mintegy 500 ezer dollárt, azaz 130 millió forintot kapott Az emberség erejével elnevezésű alapítvány Soros György alapítványától. Nyirati András, a pécsi alapítvány elnöke elmondta: a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták; a támogatási szerződést már alá is írták.

"Törvényileg sem tehetjük, hogy politikai tevékenységet folytassunk. Tehát bennem ha bármi ilyen veszély felmerült volna, hogy ez a program ez ilyet valósítana meg, akkor nem is írhattam volna alá"

- fogalmazott az alapítvány elnöke.

A héten egy hírportál számolt be arról, hogy vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel. Az abcug.hu portálon csütörtökön megjelent cikkben azt írták, a lépés illeszkedik az új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal szemben.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint Soros György vidéki civil központjai az üzletember céljait segítenék: a bevándorlás erősítését, a kerítés lebontását és azt, hogy bevándorláspárti kormány legyen Magyarországon.

Soros György a nemrég közzétett videoüzenetei egyikében azt mondta: ő ugyan nincs Magyarországon, de az emberek, akiket támogat, érzik az "üldözést".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!