13 milliárdért vesz buszokat a főváros


Buszokkal helyettesítenék a felújítás alatt a 3-as metrót, nem lesz olcsó.

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet arról, hogy az idei költségvetésből biztosítják a 3-as metró infrastruktúrájának rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlást biztosító autóbuszok beszerzésének forrását. A javaslat elfogadásával a testület kötelezettséget vállal 150 darab új, alacsonypadlós, csuklós autóbusz beszerzésére 13 milliárd 370 millió forint összegben.

A feladat végrehajtásához szükséges fedezetet a 2016. évi költségvetés biztosítaná, és a testület hatályon kívül helyezné azt a korábbi döntés, amely szerint a BKV Zrt. a 150 autóbusz beszerzésének finanszírozására hitelt vehet fel.

Az előterjesztés szerint úgynevezett PKD konstrukcióban a BKV Zrt. a MABI-BUS Kft.-től járművenként 266 100 euróért (82,75 millió forintért) szerezne be 35 autóbuszt. Az ajánlatban szereplő Modulo M168D hazai innováció, a jármű tervezése magyar mérnöki munkával valósul meg - derül ki az előterjesztésből. A PKD konstrukcióban a jármű egységenként érkezik meg, és a közlekedési társaság szakemberei szerelik össze. A 3-as metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciója miatti pótláshoz szükséges további 115 buszt a készre szerelt járművek beszerzésére megkötendő szerződésből biztosítanák.

Kitértek arra, ha PKD konstrukcióban a partner az árkorrekciót - azaz egy buszt 278 800 euró helyett 266 100 euróért vennének meg -, vagy az alapmennyiség - 75-ről 35-re - csökkentését nem fogadja el, a járműpótláshoz szükséges további 35 csuklós autóbuszt is a készre szerelt autóbusz szállítására kötött szerződésből biztosítanák.

Ilyen buszokat használ a BKV

A metrószerelvények nagy befogadóképességének kiváltása érdekében mintegy 150 csuklós autóbusz forgalomba állítása válik szükségessé. "A járműpótlás elmaradása ellehetetlenítené az utasforgalom lebonyolítását, mely gazdasági hatásaira tekintettel is súlyos nemzetgazdasági következményekkel járna" - áll a javaslatban.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán kötelezettséget vállalhat a 3-as metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciójának előkészítéséhez szükséges - 2 milliárd forintos - forrás biztosítására, valamint jóváhagyhatja a kiviteli tervek elkészítéséhez kapcsolódó fejlesztési megállapodást és engedélyokiratot.

MTI




Aludjon nyugodtan! (X)

Elviselhetetlen a partnere horkolása? Segít a Snore Stopper horkolásgátló készülék!
További információ és vásárlás

Stresszes a munkája? Gondok gyötrik? Problémái és rohanó gondolatai nem hagyják elaludni?
A Dreamate elalvást segítő készülék gyógyszermentes elalváshoz és tartós, pihentető alváshoz segíti.
Rendelje meg most!

.
Cikkajánló

Itt az első 2017-es bérkalkulátor!


Számolja ki 2017-es nettóját

.
hirdetés
Az utolsó békeévéhez közelít a lakáspiacAz utolsó békeévéhez közelít a lakáspiac

2017-ben a válság előtti évek átlagos szintjét is elérheti majd a forgalom.

.
hirdetés
elrejt
 
.