2p

Már az idén átlagosan 15 százalékkal nőhet az állami alkalmazottak fizetése, a dolgozók összesen 30 százalékos bérfelzárkóztatásra számíthatnak három év alatt - írja keddi számában a Magyar Idők.

A napilap értesülése szerint a bértárgyalások jól haladnak, köszönhetően a Munkástanácsok javaslatára létrehozott közszolgálati vállalkozások konzultációs fórumának, ahol minden érintett fél részt vesz. Arra már rábólintott a kabinet, hogy három évre szóló megállapodásokat kell kötni az állami cégeknél. Átlagosan 30 százalékos emelés várható 2019-ig bezárólag a vasútnál, a postánál, a Volánoknál, a vízközmű ágazatban, valamint a rehabilitációs intézményeknél.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére kifejtette: a tárgyalások során elsőként a szakszervezetek tesznek javaslatot az állami cégek képviselőinek, majd azt követően - közös álláspont kialakítása esetén - az adott vállalat kiszámolja, milyen költségekkel jár a fizetésemelés. A bérigény teljesíthetőségéről a kormány dönt, a költségvetés lehetőségeit a Nemzetgazdasági Minisztérium mérlegeli.

A Magyar Idők úgy tudja, rendelkezésre áll az a 60 milliárd forint, amelyből már az idén elindulhat a legtöbb ágazatban várható 15 százalékos béremelés. A számítások szerint 20 milliárd forintot tesz ki az érintett 135 ezer állami alkalmazott esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál magasabb összegért dolgozók 5 százalékos béremelése. A minimálbér, valamint a szakmunkás bérminimum megemelésére pedig a költségvetésből 23-24 milliárdos kompenzációra számíthatnak az állami vállalatok, ahol február közepén várható a bérmegállapodás - adja hírül a Magyar Idők.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!