5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Várhatóan részvényenként 167 forint osztalékot fizet az OTP.

Bencsik László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy az OTP csoport tavalyi teljesítménye alapján az igazgatóság várhatóan részvényenként 165 forint osztalékra tesz javaslatot a közgyűlésnek, így a saját részvények állományát figyelembe véve 167 forint osztalék kifizetésére lesz lehetőség. 

Bencsik László a csoport negyedik negyedéves gyorsjelentését elemző sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a bank osztalékfizetésre 46,2 milliárd forintot különített el, és hangsúlyozta, hogy az igazgatóság még nem döntött az osztalék mértékéről.

Az OTP Bank konszolidált, csoportszintű  nyeresége 63,2 milliárd forint volt tavaly, számottevően javult, főleg a devizahiteles elszámolás miatti, 2014-es 102,3 milliárd forintos veszteséghez képest - mondta Bencsik László.

Tavaly a bankadó és svájci frank hitelek rendezésével kapcsolatos horvátországi és romániai leírás jelentette a legnagyobb leírási tételt, az elmúlt év negyedik negyedévében az ukrán leánybank goodwill leírása, valamint a GVH Bankadat-bírsága miatt megképzett, mintegy 800 millió forintos kockázati költség beállítása komoly korrekciós tétel volt. Ugyanakkor a bank az elszámolással kapcsolatos, korábban megképzett céltartalékból 7,6 milliárd forintot fel tudott szabadítani - fejtette ki.

A rendkívüli tételektől mentesített konszolidált adózott eredmény 120,2 milliárd forint lett volna, 2 százalékkal magasabb, mint amit a 2014-es, szintén megtisztított adat mutatott volna - mondta el Bencsik László.

A bank bevételei csoportszinten csökkentek, döntően az orosz és az ukrán fizetőeszköz gyengülése miatt, miután az ottani adatokat is forintban tartja nyílván az OTP. A belföldi bevételek pedig a devizahiteles elszámolás és a forintosítás miatt lecsökkent állományok miatt mérséklődtek. Ugyanakkor a működési költségek csoportszinten 5 százalékkal, a kockázati költségek pedig ötödével 275 milliárdról 220 milliárdra csökkentek - fűzte hozzá Bencsik László.

A bankcsoport teljesítménye két részre szakadt: tavaly a kelet-közép-európai OTP-érdekeltségek eredménye 3 százalékkal 188,4 milliárd forintra javult, míg az orosz és ukrán OTP-leánybankok együttesen 60,3 milliárd forintos veszteséggel zártak.    

Bencsik László szerint az idén sem az orosz, sem az ukrán bankjuk nem lesz veszteséges, még akkor sem, ha az orosz gazdasági környezet az alacsony olajárak miatt nem kedvező. Az orosz bank már tavaly a IV. negyedévben is nyereséges volt - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Hozzátette: az új online orosz bank, a Touch Bank tavaly 4,8 milliárdos veszteséggel zárt.

Ezzel szemben Magyarországon 123,4 milliárd forint volt az OTP profitja, 10 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A legjobban Bulgáriában nőtt a nyereség, a DSK eredménye harmadával, 52,5 milliárd forintra emelkedett.

A nettó hitelállomány csoportszinten 7 százalékkal csökkent, így az árfolyamszűrt nettó hitel/betét mutató 67 százalékra esett vissza az OTP csoportban. Ez ugyan biztonságos működést jelent, de hitelbővülésre van szükség ahhoz, hogy a bank profitabilitása megmaradjon - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Az OTP magyarországi tevékenységnél 1 százalékkal nőtt a teljesítő hitelállomány az utolsó negyedévben, kedvező hír, hogy Magyarországon a vállalati hitelek ugrottak meg a legnagyobb mértékben. Az OTP a magyarországi bankpiacon továbbra is a kkv-kre és az agrárszektorra koncentrál majd. A jelzáloghiteleknél Magyarországon 30 százalékot meghaladó volt a növekedés, ami bizonyítja, hogy a lakáspiaci fordulat megtörtént - mondta Bencsik László.

A hazai jelzáloghitelezésben a bank őrzi 25 százalékot meghaladó piaci részesedését - az utolsó negyedévben a folyósított jelzáloghitelek 26,2 százalékát nyújtotta az OTP. Az idén az első hónapok érdeklődése megmutatta, hogy a csok jelentősen felpörgeti majd a lakáspiacot, ezért az OTP úgy számol, hogy a korábbinál jelentősebb hitelbővülésre van kilátás a piacon - mondta Bencsik László az MTI kérdésére.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette: a nem teljesítő hitelállomány csoportszinten 19,3 százalékról 17 százalékra csökkent tavaly. A bank 93,4 százalékos fedezettségi szintje (a céltartalék és a 90 napon túli hitelek hányadosa) konzervatív céltartalékolást mutat.

A makrogazdasági környezet stabil Magyarországon," reméljük, hogy ezt előbb-utóbb a hitelminősítők is felismerik" - emelte ki Bencsik László. A növekedés a stabil alapokon beindult, a dinamikus export mellé felzárkózni látszik a fogyasztás is, a gazdaság kiegyensúlyozott növekedése a hitelezés felfutását hozhatja, ezért pozitívak a bank várakozásai - fűzte hozzá.

Kérdésre Bencsik László elmondta, hogy jövőre az egyedi tételeket is beleszámítva 15 százalékos ROE (tőkearányos nyereség) mutatót szeretne elérni a bank. Az OTP továbbra is keresi az akvizíciós lehetőségeket azokban az országokban, ahol jelen vannak - idén az év elején jelentették be, hogy az AXA Bank magyarországi állományát átveszik, ami idén október végén, november elején zárulhat le. Ez az akvizíció nagyjából 20 százalékkal növeli majd az OTP jelzáloghitel-állományát - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Az MNB eszközkezelője, a MARK Zrt. idén elkezdi működését, a zrt. rossz kereskedelmi ingatlanhitelek átvételére vonatkozó ajánlatát piaci alapon értékeli majd a bank, kérdés, hogy az árban meg tudnak-e állapodni - válaszolta egy kérdésre Bencsik László.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!