1p

Úgy tűnik, ha a felcsúti polgármesterhez kötődő cégek munkavállalási szándékáról van szó, akkor annak semmi sem szabhat gátat.

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Kft. és a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. közös eljárásán hirdettek eredményt. A szerződés egy keretmegállapodást jelent a KEHOP 2. prioritás keretében megvalósítandó beruházások elvégzésére az észak-magyarországi térségben. Konkrétabban Szentendrén kell majd a szennyvíztisztító-telepet korszerűsíteni.

A munkákra 4 ajánlat érkezett:

  • a Hódút Kft.,
  • a Penta Általános Építőipari Kft.,
  • a Swietelsky Magyarország Kft.,
  • valamint az M-E 2020 Konzorcium, vagyis a Mészáros és Mészáros Kft.és az EuroAszfalt Kft. párosa pályázott.

A nyertes ajánlat, ahogy azt már az elmúlt időszakokban megszokhattuk, Mészároséké lett. A konzorcium ugyanis sorra nyeri el a szennyvíztisztító-telepekkel kapcsolatos munkákat.

A történetben az ár a legérdekesebb ezúttal, Mészárosék ugyanis, 4,76 milliárdos ajánlattal nyertek, amivel szemben a becsült ár mindössze 1,78 milliárd forint volt.

Vagyis a Mészárosék 167 százalékkal drágábban fognak dolgozni.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!