2p

A Dél-dunántúli Operatív Program (DDOP) összesen mintegy 19 milliárd forintot biztosít 2008-ban a régióban turisztikai vonzerő növelésére, komplex termékcsomagok kialakítására, egészségturisztikai beruházásokra és szálláshelyek bővítésére - közölte a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.

Sárdi Árpád beszámolt arról, hogy a balatoni térség turisztikai vonzerejének növelésére 2,71 milliárd forint jut, amelyből a terveik szerint hozzájárulnának a tó déli partján a strandok színvonalának emeléséhez, vitorláskikötők, kerékpárutak fejlesztéséhez, s két kisvasút korszerűsítéséhez.

Hozzátette: komplex turisztikai termékcsomagok kialakítására 6,186 milliárd forintot különítettek el. A pénzből olyan, több elemből álló termékcsomagok összeállítását segítenék, amelyek hozzájárulnának ahhoz, hogy a turisták számára több napra szóló szórakoztató programok álljanak rendelkezésre, és így a vendégéjszakák száma nőjön.

Sárdi Árpád közölte, hogy szálláshelyek fejlesztésére összesen 9,5 milliárd forintot, egészségturisztikai beruházásokra, azaz gyógy- és termálfürdők szolgáltatásainak bővítésére pedig 525 millió forintot lehet elnyerni.

Az elnök hozzátette: az utóbbira idén december 17-től jövő év március 3-ig, a többi forrásra január 21-ig, illetve február 1-jéig pályázhatnak önkormányzatok, vállalkozók. A támogatás mértéke a szálláshely-fejlesztés esetén 30-45 százalékos, a többinél 50-85 százalékos. A kivitelezési munkák az elbírást követően, 2009 elején kezdődhetnek.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!