2p

Ez "arculatváltást" jelent a településnek, mondta Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

A komáromi önkormányzat több pályázaton másfél milliárd forintot meghaladó forrást nyert el városfejlesztési célokra, a beruházások megvalósulása arculatváltást jelent a település számára - ismertették sajtótájékoztatón kedden. Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a fejlesztések jelentős része - mintegy 400 millió forint - a Jókai ligetben és a mellette lévő gimnáziumban valósul meg. Az iskolában teljes körű energetikai korszerűsítést végeznek el 2020 végéig, a Jókai ligetet rendezvénytérré alakítják, valamint felújítják a környék utcáit és parkolóit.

Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester hozzátette: az "Esély Otthon" program keretében az önkormányzat 197 millió forintot fordíthat húsz bérlakás felújítására. Egy Duna menti településeket tömörítő konzorcium tagjaként Komárom 460 millió forintot nyert humán szolgáltatások fejlesztésére. Ez lehetővé teszi a közösségi ház felújítását, valamint a humán közszolgáltatások és a civil szervezetek eszközparkjának bővítését. Az önkormányzat egy másik pályázat nyerteseként 400 millió forintot fordíthat kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére és helyi közösségszervezésre - ismertette a polgármester.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!