1 milliárd euró értékben bocsátott ki Magyarország devizakötvényeket


A papírokra majdnem hatszoros volt a túljegyzés.

Egymilliárd euró értékben bocsátott ki devizakötvényeket Magyarország, a papírokra majdnem hatszoros volt a túljegyzés a befektetők részéről - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.

Varga Mihály nem a csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón (MTI)

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kötvényt minden idők legkedvezőbb kamatával, 1,9 százalékkal bocsátotta ki a magyar állam. A kibocsátással 1,2 milliárd dollár összegű, rövid lejáratú, magas kamatozású papírokat vásároltak vissza, a dollárkötvények 2018-2023 között jártak volna le.

Varga Mihály rámutatott: a kibocsátás egyértelműen tükrözi, hogy Magyarország iránt jelentős a befektetők bizalma. Hozzátette: ez a devizakötvény-csere akció 50 milliárd forint megtakarítást eredményez az államháztartásnak. Varga Mihály emlékeztetett: az államadósság kezelése során három szempontot érvényesít a kormányzat, elsősorban azt, hogy csökkenjen az államadósság, az adósságon belül mérséklődjön a devizaadósság részaránya, és emelkedjék a lakossági papírok hányada. Elmondta: a 2010-es, GDP-hez mért 83 százalékos államadósság-ráta tavaly év végére mintegy 74 százalékra csökkent.

Varga Mihály hangsúlyozta: megint kipróbált az állam egy új eszközt az adósságkezelésben, és az sikeres volt. Jelezte: a magyar államadósság finanszírozása nem szorul rá jelentős külső forrásokra, így a mostani devizakötvény-cserét követően át kell gondolni a kibocsátást, azt, hogy a jövő évi finanszírozás során mennyire lehet alkalmazni a mostanihoz hasonló lépést.

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója kérdésre elmondta: a 2018-ban lejáró dollárkötvényeket 101 százalékon, a többit pedig 110 százalék körüli árfolyamon vásárolták vissza. Ez 22 milliárd forintos azonnali kamatkiadást jelentett, viszont ezzel szemben a deviza-swapokon (kamatcseréken) 51,7 milliárd forintos nyereséget realizáltak, így azonnali 29,3 milliárd forint nettó nyereséget hozott a kötvénycsere.

Kérdésekre válaszolva Varga Mihály elmondta: a befektetők Magyarország iránti bizalmát mutatja, hogy 100 bázispont alatt van most az ország CDS-felára, emlékeztetve arra, hogy Magyarország kilenc hellyel került előrébb a világ országainak versenyképességi rangsorában, a Világgazdasági Fórum közelmúltban közzétett listáján.

Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kiemelte: a befektetői bizalom töretlen az ország iránt, ez a kibocsátás egyik fontos hozadéka, a másik az, hogy a későbbi kibocsátásokon a mostani cserét, mintegy benchmarkként lehet alapul venni.

Az ÁKK részletes tájékoztatása szerint 343,8 millió dollár értékben vásároltak vissza 2018 februárban lejáró, eredetileg 4,125 százalékos kamatozású dollárkötvényből 101 százalékos árfolyamon. A 2019 márciusában lejáró 4,0 százalékos kamatozású adósságpapírból 258 millió dollárnyit az amerikai államkötvény hozama felett 25 bázispont felárral, 103,285  százalékos árfolyamon vásárolt vissza az adósságkezelő. A 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban lejáró, eredetileg 6,25, 6,375 és 5,375 százalékos kamatozású kötvényekből 140,2 millió, 346,25 millió, illetve 76,06 millió dollár értékű került a kosárba, 55, 60, és 85 bázispont felárral 109,12, 112,8 és 113,0 százalékos visszavásárlási árfolyamon. Az öt dollárkötvényből 1,165 milliárd dollárnyival csökkent a piacon lévő állomány, amely ezzel 8,461 milliárd dollár maradt -  derül ki az ÁKK adataiból.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Lázár csúnyán nekiment Garancsi cégénekLázár csúnyán nekiment Garancsi cégének

A Market Zrt. főnöke, Scheer Sándor alaposan felbosszantotta a minisztert.

.
hirdetés
elrejt
 
.