1p

Ezzel a cég dolgozói 70 százalékának nő a fizetése.

A Tesco 1 milliárd forintos bérfejlesztést jelentett be Magyarországon, írja az Index. Ezzel a vállalat összes hazai áruházában és raktárában dolgozó munkatársa többségének, az aktív kollégák 70 százalékának nő a fizetése. A béremelés 2017. július elsejétől lép életbe, pontos mértéke munkaköri szintenként eltér.

"Mostantól minden, a Tescónál legalább 6 hónapja dolgozó munkatárs legkevesebb bruttó 165 000 forintot keres, míg jövő januárban ezt a fizetést még tovább fogjuk emelni, ismételten a szakképzett minimálbér fölé”

– mondta Pártos Zsolt, a Tesco működési ügyvezető igazgatója.

Május végén helyezték kilátásba a sztrájkot a vállalat hazai dolgozói, mert a Tesco a januári kötelező béremeléseken túl az ott fennálló szakemberhiány ellenére sem volt hajlandó további bérfejlesztésre az idén. Két nagy dolgozói szakszervezet fogott össze, akiknek a hangja egészen Londonig elhallatszott, múlt pénteken ugyanis még a Tesco angliai anyavállalatánál működő országos szakszervezet főtitkára is kiállt a magyarok ügye mellett.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!