2p

Az új uniós fejlesztési ciklus hétezer milliárd forintos támogatásából pályázatok útján 200 milliárd forint juthat a turizmus fejlesztésére - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Esztergomban a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációjáért felelős államtitkára.

Komoróczki István a magyar turisztikai attrakciókat felkereső országos körútjának első állomásán az esztergomi Vármúzeum 500 millió forintos támogatással megvalósuló felújítását tekintette meg, valamint felkereste a nemrég felújított Várkápolnát és a vallási turizmus fejlesztési lehetőségeiről folytatott megbeszéléseket Székely János püspökkel és Blanckenstein Miklóssal, az esztergomi szeminárium rektorával. Rezi Kató Gábor, a múzeum igazgatója helyszíni bejáráson mutatta be az intézményben zajló felújítást, mely várhatóan 2015 február közepére készül el és a korábbi statikus bemutató helyett interaktív kiállítással várja majd a látogatókat.

Az igazgató az MTI-nek elmondta, hosszú távú fejlesztési terveikben szerepel a Fehér-torony felújítása, a négy erény freskók helyreállítása, valamint a kaputornyok és a Várszínház, Lipót-terasz tömbjének rekonstrukciója, művészeti és kulturális várnegyed kialakítása és Duna parti, északi oldal rekonstrukciója. Itt tervezik Szent István király szülőházának feltárását, és a korai érseki palota bemutatását.

A felújítás végén látható lesz a Várkápolna és a Studiolo, benne az egyes művészettörténészek által Botticellinek tulajdonított Erények freskó. Székely János püspök azt kérte az államtitkártól, hogy próbálják meggyorsítani a Budapest és Esztergom közötti kerékpárút létrehozását, mert egyre több turista érkezik biciklivel a Bazilikához, valamint kívánatosnak nevezte, ha az egyházi turisztikai központok hangsúlyos kormányzati promóciót kapnának.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!