2p

Az MFB Zrt. 200 milliárd forint keretösszegű forintkötvény kibocsátási programot indít a közeljövőben - tájékoztatták az MFB vezetői a leendő befektetőket és az újságírókat szerdán Budapesten.

Bertalan Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese elmondta: a kötvényprogrammal a tőkepiacot kívánják fejleszteni, emellett az MFB forrásbevonásra alkalmas eszközeinek palettáját is szélesíteni akarják. Az első sorozat első aukcióját 10 milliárd forint összegben hirdetik meg, szeptember 28-ára, a kötvény fix kamatozású, névre szóló, dematerializált papír lesz, futamideje 2015. szeptember 30-tól 2018. április 16-ig tart. Az egyes kötvénysorozatok összesített névértékét 30-50 milliárd forintra tervezik. A kötvényeket bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére is, az MFB-kötvények első tőzsdei kereskedési napja október 1. lesz.

A kötvényprogrammal a bank eszközeit azzal a céllal bővítik, hogy az MFB minél jobban teljesítse általános finanszírozási, gazdaságfejlesztési céljait. Az egyes sorozatok futamidejét 2,3 illetve 5 évre tervezik a befektetői igényekhez igazítva, míg az MFB-kötvények döntően fix kamatozásúk lesznek. Az aukciókat 2-3 hetente bonyolítják le. A kötvény-kibocsátási program vezető szervezői és forgalmazói az FHB Kereskedelmi Bank és az UniCredit Hungary Bank lesz, mellettük a TakarékBank és az ING Bank Magyarországi Fióktelepe is bekapcsolódik a forgalmazásba.

A 2014. december végi adatok szerint az MFB 1258 milliárd forint eszközállománnyal zárta az elmúlt évet.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!