3p

Letették az Eagle Ottawa Hungary Kft. gyárbővítő beruházásának alapkövét kedden a szolnoki ipari parkban. A fejlesztéssel az amerikai érdekeltségű autóipari beszállító eddigi termelőkapacitását 55 százalékkal fogja növelni, a bővítés több mint 200 új munkahely teremtésével jár együtt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ünnepségen hangsúlyozta: az ötven legnagyobb amerikai multinacionális cég közül negyven van jelen Magyarországon, és ezek a vállalkozások az utóbbi 10 évben több mint 40 ezer új munkahelyet hoztak létre beruházásaik, fejlesztéseik révén.

A tárcavezető kiemelte: az Eagle Ottawa beruházási és fejlesztési céljai több szempontból is összhangban vannak a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseivel, miután munkahelyeket teremt, és ezzel sok száz családnak ad jövedelmet.

Varga Mihály reményét fejezte, hogy a most megvalósuló beruházással bővül majd a hazai beszállítói kör, valamint az innováció és a környezetvédelem továbbra is nagy hangsúlyt kap a cég életében. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: olyan cégről van szó, amely termékeinek 100 százalékát exportálja több kontinensre, Magyarország gazdaságának helyreállításában pedig a kivitel fontos szerepet tölt be.

Bryn Kahrl, az Eagle Ottawa Hungary Kft. vezérigazgatója elmondta, az üzembővítő beruházás értéke 2 milliárd forint, és a jelenlegi, teljes munkaidőben foglalkoztatott 800 fős létszám ezer felettire emelkedik. Felidézte, hogy az Eagle Ottawa 2001-ben nyitotta meg szabászati üzemét Szolnokon, majd a gyár immár festőüzemével együtt 2005-ben elsőként költözött az ipari parkba. Szolnokon működik 2009-től az észak-amerikai központú cég európai kutatás-fejlesztési központja is. A városban gyártott bőralkatrészeket egyebek mellett a BMW, a Daimler-Benz, a Ford, a Nissan, a Hyundai/Kia, a Renault és a Toyota prémiumkategóriás járművei építik be.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz) felidézte azt a vitát, amely az önkormányzatban zajlott arról, hogy kell-e városnak ipari park, és rentábilisan tudják-e működtetni. Szerencsére jól döntöttek, mert elsősorban nem az számít, mennyit hoz a településnek, hanem az, hogy mennyi embernek biztosít munkát - mutatott rá. Szolnok önkormányzata 5,8 hektár földterület értékesítését szavazta meg az Eagle Ottawa részére egy 5500 négyzetméteres csarnok építéséhez. A kereskedelmi banki közvetítéssel létrejövő üzletben a vételár egyelőre nem nyilvános, az az adásvételi szerződés után válik publikussá.

A cégnyilvántartásban közölt adatok szerint az Eagle Ottawa Hungary Bőrgyártó és Kereskedő Kft. a 2011. november 30-án zárult üzleti évében 15,7 milliárd forintos árbevétel mellett 1,858 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el, szemben a megelőző év 12,7 milliárd forintos árbevételével és 2 milliárd forintos mérleg szerinti nyereségével. A társaság saját tőkéje 9,6 milliárd forintról 11,6 milliárd forintra nőtt egy év alatt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!