2p

Debrecenben 2011-re épülhet meg az új villamosvonal; a beruházás 17,7 milliárd forintba kerül - jelentette be Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón.

A magyarországi döntéshozatali folyamat véget ért, a kormány szerdán úgy döntött, hogy támogatja a beruházást, és javasolja az Európai Bizottságnak elfogadásra - közölte az államtitkár. A bizottságnak három hónapja van arra, hogy ezt a döntést meghozza, tette hozzá.

Molnár Csaba azt mondta, a 2-es számú villamosvonal kiépítése 17,7 milliárd forintba kerül, ebből 15,8 milliárd forint uniós és hazai támogatás, a többit önrészként kell előteremtenie a projektgazdáknak, Debrecennek és a város közlekedési vállalatának.

A projekt technikai részleteit ismertetve hozzátette: 7,8 kilométer új villamospályát, 12 akadálymentesített megállót és egy új kocsiszínt építenek meg, valamint 18 új, akadálymentesített villamost vásárolnak.

Az MTI kérdésére Molnár Csaba közölte, a brüsszeli döntés előtt, még nyáron megkezdődhet a feltételes közbeszerzési eljárás, és a beruházás 2011-re készülhet el. A politikus szerint az új villamosvonal javítani fogja Debrecenben a városrészek átjárhatóságát, enyhíteni fogja a zsúfoltságot.

Emlékeztetett rá, hogy a Közlekedésfejlesztési Operatív Programon belül a kormány külön keretet különített el a nagyvárosok kötöttpályás közösségi közlekedésének fejlesztésére. Kitért arra, hogy várhatóan még az idén benyújtják a miskolci és a szegedi villamoshálózat fejlesztésével összefüggő projekteket az Európai Bizottságnak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!