1p

Korszerűsítik az áruházaikat, és újakat is nyitnak.

A Spar az idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre, az új áruházak nyitása mellett korszerűsítik a meglévőket - közölte a Spar Magyar Kereskedelmi Kft. csütörtökön az MTI-vel.

illusztráció (MTI)

Maczelka Márk kommunikációs vezető a kereskedelmi vállalat közleményében kiemelte, hogy 2,5 milliárd forintból teljes körűen felújítják a tatabányai Interspar áruházat, amelyben a 4000 négyzetméteres területen több mint 20 ezer terméket kínálnak majd. A hipermarket várhatóan december elején nyitják meg.

Korábbi tájékoztatás szerint tavaly a Spar 20 milliárd forintot fordított beruházásokra, 24 üzletet alakítottak át és 4 újat nyitottak, az idén a tervek szerint 24 áruház újul meg és ötöt nyitnak a 23 milliárd forintból.

A Spar 26 éve van jelen Magyarországon, a hálózathoz 508 üzlet tartozik, ebből 133-at üzemeltetnek franchise partnerek. A Spar Magyarország a tavalyi üzleti évet 516,4 milliárd forintos, a korábbi esztendőt 5,2 százalékkal meghaladó forgalommal zárta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!