3p

Az első közbeszerzési eljárást a túlárazott ajánlatok miatt eredménytelennek nyilvánították, a következő fordulóban némi árcsökkentést követően végül sikerült szerződést kötni.

Eredetileg 8,5 milliárd forintot szántak volna a Millenáris területére tervezett közpark projekjére, a közbeszerzési eljárás során azonban jócskán túlárazott ajánlatok érkeztek. A West Hungária Bau és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. nettó 11,79 milliárdért vállalta volna el a munkákat, a KÉSZ Építő Zrt. pedig még ennél is drágábban, 12,5 milliárdért. Az összegek láttán az eljárás eredménytelen lett, így új tendert indítottak.

Az újabb körben az ajánlattevő cégek némileg engedtek az áraikból, és végül a West Hungária Bau és a Garage Ingatlanfejlesztő párosával szerződött az ajánlatkérő, a Millenáris Széllkapu Kft. A szerződés értéke a közbeszerzési hatóság oldalán közzétett kontraktus szerint nettó 10,5 milliárd forint, vagyis az eredetileg rendelkezésre álló 8,5 milliárdot ez az összeg is 23 százalékkal meghaladja. A másik érdeklődő, a KÉSZ Építő Zrt. is engedett a korábbi árából, a második körben 5,6 százalékkal alacsonyabb, 11,8 milliárdos ajánlatot adtak.

A dokumentumot még múlt héten, július 10-én írták alá a felek, a hatályba lépésre azonban még várni kell. A benne foglaltak szerint azonban a szerződés

"akkor lép hatályba, ha a fedezet rendelkezésre állását biztosító támogatói döntésről Megrendelő (szerk.: a Millenáris Széllkapu Kft.) értesítést kap és arról Fővállalkozó Kivitelezőt tájákoztatja".

Vagyis úgy tűnik, hogy az eredetileg becsült 8,5 milliárd forinton felüli összeg még nem áll rendelkezésre, azt még nem kapták meg a kormánytól.

A nyertes vállalkozó feladata lesz az új területen létrehozni egy kétszintes, 500 férőhelyes mélygarázst, lefektetni a park alapjait, vagyis csak a durva tereprendezést és közműellátást kell megoldani, de növényeket, öntözőrendszert és játszóeszközöket telepíteni már nem kell. Fel kell húzni a parkba két épületet kávézónak, meg kell építeni egy 100 méter hosszú közúti aluljárót a Fény utcába, illetve egyrészt le kell süllyeszteni a Fény utca ezen szakaszát - mellyel 6 méterről 7 méterre nő az út szélessége - másrészt a Fény utca 16. szám alatti épület és a Kis Rókus utca közti szakaszt el kell mozdítani a Margit körút irányába.

A Paár Attila érdekeltségében lévő West Hungária Bau közbeszerzéseken jól szereplő cég, neve többek között onnan ismert, hogy részt vesznek a Budai Vár felújításában, óriás ugrótornyot építettek a vizes vébére, és Mészáros Lőrinc gyermekeinek Fejér-B.Á.L. Zrt.-jével közösen fejlesztik a Kerepesi úti Nemzeti Lovardát.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!