1p

A Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt. szervezetátalakítást és csoportos létszámleépítést hajt végre, a cégcsoport több ütemben 250 munkavállalója elbocsátását jelentette be a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak.

A társaság pénteki közleménye szerint a vállalat létszámának 27 százalékát jelentő dolgozók munkaviszonyát 2009 januárban és februárban szüntetik meg.

A közleményben hangsúlyozzák: az idei 80 milliárd forintos árbevétel után jövőre csupán 50 milliárdot tervezhetnek. A csökkenésre átszervezéssel, valamint a költséggazdálkodás racionalizálásával reagál a Vegyépszer.

"A cégcsoport kész arra, hogy kiválóan felkészült szakembereivel, korszerű műszaki-technikai eszközeivel, valamint minősített alvállalkozói körével továbbra is az eddigi, magas színvonalon teljesítse megbízásait" - áll a közleményben.

A Vegyépszer gazdasági stabilitásának megőrzése mellett vezetői törekednek szakmai kapcsolatrendszerük erősítésére mind a megrendelőkkel, mind az alvállalkozókkal, és számítanak megbízásokra az állami és önkormányzati szervek közeljövőre tervezett infrastrukturális fejlesztéseiből.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!