3p

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság május 15-én általános hatósági felügyeleti eljárás keretében 250 millió forint pénzbírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-re (Telenor) amiatt, hogy a szolgáltató jogsértő módon, az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoktól eltérően, megfelelő jogalap hiányában, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket, közölte a hivatal.

Az NMHH hatósági ellenőrzés során vizsgálta a Telenor 2014. július 25-i hatállyal végrehajtott egyoldalú szerződésmódosításának jogszerűségét, hogy az megfelel-e az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályokban foglalt rendelkezéseknek. Az ellenőrzés azzal zárult, hogy a Telenor valószínűleg jogsértően járt el, ezért a hatóság általános hatósági felügyeleti eljárást indított, amely 2015. május 15-én elmarasztaló határozattal zárult le.

Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok egyértelműen úgy rendelkeznek, hogy a szolgáltató az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően abban az esetben jogosult egyoldalúan módosítani az előfizetői szerződést, ha azt a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható, lényeges változás indokolja.

A szolgáltató 2014. július 25-ei hatállyal egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket, a díjemelést pedig utólag a körülményekben beállt változásokkal indokolta. A szolgáltató ezt egyrészt a hálózat működését biztosító eszközök elhelyezésére szolgáló ingatlanbérleti árak infláció miatti emelkedésével, másrészt a HUF/EUR árfolyamváltozás miatti költségnövekedéssel, harmadrészt pedig az elektronikus hírközlésről szóló törvény (Eht.) és a végrehajtási rendeletek változásaival – mint pl. egyedi előfizetői szerződés felépítése, új kötbérlogika bevezetése, számhordozás átalakításának szükségessége – indokolta.

A Telenor – a vizsgált egyoldalú szerződésmódosítása során – összesen 93 tarifacsomag díjait emelte. A Telenor egyoldalú szerződésmódosítása sérti a fogyasztói érdekeket, mert a szolgáltatónak az előfizetői szerződés egyoldalú módosítására csak pontosan körülhatárolt esetekben van lehetősége. A hatályos rendelkezések szerint a szerződések kizárólag a felek kölcsönös akaratával módosíthatóak. Egyoldalú módosításra csak kivételes esetben van lehetősége, amikor a bekövetkező változások mértéke, intenzitása, gyors lezajlása nem teszi lehetővé a rendes üzletmenet keretében a szerződések kétoldalú módosítását, illetve a megváltozott helyzethez igazodó új díjcsomag-struktúra kialakítását. Ha ez a kivételes helyzet nem áll fenn, a szolgáltató csak kétoldalúan, az előfizetővel létrehozott konszenzus alapján módosíthatja a szerződést.

A szolgáltató jogellenes magatartása miatt a hatóság az elektronikus hírközlésről szóló törvényben rögzített jogkövetkezményeket alkalmazta – a fokozatosság és az arányosság elve szerint –, és 250 millió forint pénzbírságot szabott ki a cégre, valamint vezető tisztségviselőjét 500 ezer forint bírsággal sújtotta az irányadó elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok és általános szerződési feltételek ismételt megsértése miatt. A hatóság a Telenor egyoldalú szerződésmódosítással összefüggő gyakorlatát 2010 óta már számos alkalommal jogsértőnek találta, és többször megbírságolta a szolgáltatót a jogszerűtlen, egyoldalú szerződésmódosítások miatt, áll az NMHH hétfőn kiadott közleményében.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!