2p

Uniós pályázaton a fejlesztéshez 1 milliárdot nyert a cég.

Magyarország gazdasági növekedése 2015-ben is fenntartható és stabil marad, a 2,5 százalékos növekedési előrejelzés továbbra is reális - mondta Varga Mihály Miskolcon szerdán a német érdekeltségű Bosch konszern gyárában.  A nemzetgazdasági miniszter meggyőződése szerint az ország akkor tudja megerősíteni a már elért kedvező pozícióját, ha a vállalkozások támogatása mellett arról is gondoskodik, hogy a gazdálkodás környezete is megfelelő legyen.

A miniszter azt is mondta: a következő években Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés központja, "ezt igazolják az elmúlt évben elért gazdasági eredményeink is, amelyekkel Magyarország az unió leggyorsabb ütemben növekvő gazdasága lett".

Varga Mihály úgy vélekedett, hogy ezt az ütemet tartani tudja az ország, "több év kormányzati munkával sikerült elérni a pénzügyi és költségvetési stabilitást". Szólt arról, hogy az elmúlt év tizenegy hónapjában az export 7,7 százalékkal nőtt, az áruforgalom többlete csaknem elérte a 6,2 milliárd eurót.

Hangsúlyozta: miután az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasási Minisztérium mindhárom operatív programját, "megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja előtt". Hozzátette, hogy a tavasszal induló pályázatok egyszerűbbek, átláthatóbbak lettek, ugyanakkor megjelent a visszatérítendő támogatási forma, így lehetőség lesz olyan pénzek felhasználására a gazdaságban, amelyek újra és újra segítséget nyújtanak a vállalkozások fejlesztéséhez.

A Bosch-ról szólva a miniszter kiemelte: a vállalat az elmúlt két évtizedben a harmadik legnagyobb külföldi tulajdonú termelő vállalattá és az ötödik legnagyobb külföldi tulajdonú munkáltatóvá vált Magyarországon. Mint mondta: a Bosch-csoport "elkötelezettsége Magyarország iránt hozzájárul a munkahelyek számának és a beruházások értékének növeléséhez, a gazdaság versenyképességének javításához."

A Bosch miskolci kéziszerszám-gyárában, a Robert Bosch Power Tool Kft.-ben egy most kezdődött innovációs program keretében 2,2 milliárd forintos fejlesztés kezdődött meg, uniós pályázaton ehhez 1 milliárd forintot nyert a cég.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!