2p

Naponta nagyjából egy kisebb tojás árát, mintegy 30 forintot költ Magyarországon minden ember statisztikára - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettese egy pénteki budapesti beszélgetésen, amelyet a statisztika nemzetközi világnapjára készülve tartottak.

Németh Zsolt a Jó adatokkal a jobb életminőségért címmel meghirdetett rendezvényen az intézményüket érintő adatokat ismertetve azt is elmondta: a KSH honlapjáról a külső felhasználók adatletöltéseinek száma egy év alatt mintegy 2,4 millió.

Vukovich Gabriella, a hivatal elnöke arról beszélt: Magyarországon, ahogy a világon mindenütt, egyre fontosabbá válnak a statisztikai adatok a politikai, a szakpolitikai, az üzleti szférában dolgozó döntéshozók számára, akik egyre több adatot használnak és még többet igényelnek. A KSH-nak ezen igényeknek megfelelően bővítenie kellene a portfólióját, vagy meg kellene próbálni új értelmezésbe helyezni a már rendelkezésre álló adatokat.

A rendezvény pódiumbeszélgetésén megszólalók azon az állásponton voltak, hogy a KSH több adatot publikál, mint amennyit abból felhasználnak, és szerintük a döntéshozók nem használják ki eléggé az adatokban rejlő lehetőségeket. A beszélgetés résztvevői egyebek mellett annak a meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy javítani kellene az állampolgárok statisztikai jártasságát, és hogy a statisztikai ismereteknek jobban meg kellene jelenniük az oktatásban.

A beszélgetésen szó esett arról is, hogy egyfajta "adatközlési forradalom" zajlik ma a világban, megindult az adatok "mozgó és dinamikus" szemléltető megjelenítése, ám ebben Magyarország lemaradásban van, pedig sokszor egy jó vizuális megjelenítés többet ér, mint egy többoldalas szöveg.

Vukovich Gabriella erre utalva arról beszélt, bízik abban, hogy a statisztikai jártasság és kultúra mind a professzionális felhasználók, mind pedig a nagyközönség részéről fejlődésnek indul, és ebben a KSH is szerepet kíván vállalni.

A KSH elnöke kitért arra, hogy az általa vezetett intézmény idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez, így a hétvégén a hivatal Keleti Károly utcai épületében nyílt napot tartanak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!