3p

Színlelt szerződéskötésekkel, cégpiramissal, eldobható alvállalkozókkal zsonglőrködtek.

Színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtető ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A legalább 2001 óta tartó, milliárdos költségvetési csalás ügyében fokozott ügyészi felügyelettel zajlik a nyomozás - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a pénzügyi nyomozók a napokban, szervezett akció keretében tizenöt embert vettek őrizetbe, köztük a két bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két vezetőjét.

a kép illusztráció (MTI)

Az eddigi adatok szerint a bűnszervezetek szolgáltatásait főként őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt szerződéskötésekkel az volt a céljuk, hogy a vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal csökkenteni tudták adófizetési kötelezettségeiket is.

A munkavállalókat valójában azok a gazdasági társaságok foglalkoztatták, amelyek igénybe vették a bűnszervezetek szolgáltatásait, ám papíron a bűnszervezetekhez tartozó cégekhez jelentették be őket. A dolgozók után a járulékokat sem a tényleges foglalkoztató cég, sem a papírok szerinti munkáltató cég nem fizette meg. A lebukás elkerülése érdekében ezeket a cégpiramis alján lévő alvállalkozó társaságokat rendszeres időközönként lecserélték.

A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő áfa jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek - írta közleményében a főügyész.

A NAV pénzügyi nyomozói kedden országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, amelynek eredményeként elfogták a bűnszervezet irányítóit és tagjait. A 115 helyszínen végzett házkutatás során a nyomozók a bűncselekmények elkövetését alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, 26 gyanúsítottat hallgattak ki, és közülük 15-öt őrizetbe vettek. Nyolc gyanúsított előzetes letartóztatását - nem jogerősen - elrendelte a bíróság. Az ügyészség hét gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta, erről pénteken dönt a bíróság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!