1p

Mintegy 300 ezer, terrorpropagandát terjesztő Twitter-fiókot töröltek 2017 első félévében - közölte a mikroblog-szolgáltató kedden, a portál átláthatóságát szolgálni hivatott legfrissebb jelentésében.

A Twitter szerint nagy előrelépést tettek, hogy a közösségi portál saját maga kiszűrje és feltartóztassa a terrorista tartalmakat. A szóban forgó 300 ezer fiók 95 százalékát ugyanis a Twitter saját szoftvere jelentette gyanúsnak - emelte ki a dokumentum. A jelentés szerint ezen Twitter-fiókok háromnegyedét még azelőtt zárolták, hogy a felhasználók az első bejegyzést megtehették volna.

Az internetes cég közölte azt is, hogy 2015 augusztusától összesen 936 ezer - terrorista tevékenységhez köthető - fiókot blokkoltak a közösségi oldalon.

A közösségi portálokra az elmúlt években egyre nagyobb nyomást gyakorolt a politika, hogy lépjenek fel a gyűlöletbeszéddel és a terrorpropagandával szemben. Jack Dorsey, a mikroblog-szolgáltató vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy a szigorúbb hatósági követelményeknek cége algoritmusok és emberi ellenőrző tevékenység kombinációjával kíván megfelelni.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!