2p

Két év alatt jött össze a triplázás.

Két év alatt több mint 300 százalékos forgalomnövekedést hozott a készházak piacán a csökkentett lakásáfát kihasználni igyekvő vásárlók rohama - írta a Világgazdaság szerdán.

(MTI Fotó: Kovács Attila)

Míg 2015-ben 300, tavaly már mintegy ezer készház épült, de a keresletnövekedés ennél is nagyobb - mondta lapnak Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke. Megjegyezte, hogy bár egy átlagos minőségű és felszereltségű készház három hónap alatt kulcsrakészre kivitelezhető, folyamatosan nő a kivitelező cégeknél sorban álló megrendelők száma, és egyre gyakrabban bukkan fel a szerződésekben már most a 2019-re szóló teljesítési határidő.

Az érdeklődés még mindig fokozódik, a potenciális megrendelők egy részét azonban már elriasztják a hirtelen megnövekedett költségek, amelyek 8-10 millió forinttal emelték meg egy klasszikus, 100-120 négyzetméteres földszintes készház büdzséjét. Kárpáti József elmondása szerint a telekárak országszerte 5-30 százalékos mértékben nőttek, a munkaerő 50 százalékkal lett drágább, így a 2016-ban még négyzetméterenként 220-250 ezer forint között mozgó készházárak előbb 250-270 ezerre, újabban pedig 300 ezer forint közelébe emelkedtek. Amint a lakásáfa 5 százalékról 27 százalékra nő majd - azaz 2020-tól -, a könnyűszerkezetes épületek átlagos négyzetméterára eléri a 360 ezer forintot - írta a Világgazdaság.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!