2p

A 2017-es Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokságra fog megújulni a sportuszoda 3,5 milliárd forintból. Más létesítményeknek is jut majd pénz.

A 2017-es vizes világbajnokság nagyon komoly pénzcsapokat nyitott meg, a pénzköltés pedig folyamatos. Az már korábban ismert volt, hogy a Nemzeti Sportközpontok fejlesztése keretén belül az NFM 5,36 milliárd forintot biztosít a Császár-Komjádi Sportuszoda rekonstrukciójára és a Margitszigeti uszodák fejlesztésére, most az is kiderült kik újítják fel a Komjádi uszodát.

Az Európai Uniós közbeszerzési értesítő szerint a CS-K Projekt 2016 Konzorcium nyerte el a 3,46 milliárdos munkát, amelynek vezetője az Épkar Zrt. A vállalkozás a sajtóban megjelentek alapján nem tűnt eddig kormánybarátnak, sőt a Fidesz egyik fontos vidéki háttérvárosában, Karcagon tavaly kirobbant Kun-Mediátor botrány "szerecsen mosdatásában" fideszes politikusok ellenzéki kapcsolatokkal vádolták meg az Épkart, amit a vállalat cáfolt.

Így épül a Dagály

A CS-K Projekt 2016 Konzorcium másik tagja a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., amely már a Hajós-Széchy Uszoda felújítására is pályázott. Ugyanakkor, ahogy arról szeptemberben beszámoltunk a kíírónak, vagyis a Nemzeti Sportközpontoknak nem volt elég anyagi fedezete a Hajós-Széchy Uszoda felújítására, így ott végül is egyelőre nem történt semmi. A Fertődi ugyanakkor más sportberuházásoknál is pályázott, legutóbb a Diósgyőri stadion felújítására pályáztak, ott ugyanakkor a sajtóban az Orbán Viktor barátjának titulált Videoton fociklub tulajdonos Garancsi István cége, a Market Zrt. nyert.

A Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. viszonylag új szereplő a stadionépítések területén, viszont szomorkodnia nem kell, hiszen egy másik hirdetmény szerint a ZÁÉV Építőipari Zrt.-vel együtt elnyerték a kaposvári multifunkcionális sportcsarnok kivitelezését, melyért 4,4 milliárd forintot kaszálhatnak.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!