3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Három és fél milliárd forintos beruházással 420 új munkahelyet hoz létre a Harman amerikai hangtechnika-gyártó cég - jelentették be csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a magyar kormány 750 millió forint támogatást nyújt a beruházáshoz a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) keresztül. A pécsi beruházással meghaladja a 2000 főt a Harman magyarországi foglalkoztatottjainak a száma.

A tárcavezető sikertörténetnek nevezte a magyar-amerikai gazdasági együttműködést. A legfrissebb adatok szerint 2014-ben csaknem 4 milliárd dollár volt az Egyesült Államokba irányuló magyar kivitel összértéke - mondta. Ez 20 százalékos növekedés a megelőző évhez képest, amely jelentős részben az autóiparnak köszönhető, hiszen a szektor Amerikába irányuló exportja 40 százalékkal nőtt - tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta, az autóipar továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója: a szektor 6650 milliárd forint értéket termelt tavaly Magyarországon, ez 23 százalékos növekedés éves összevetésben. Több mint 132 ezer munkavállaló dolgozott 2014-ben az autóiparban, ez 16 százalékos bővülés 2013-hoz képest - tette hozzá.

Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete kijelentette: a magyar-amerikai kereskedelmi viszony kiemelkedően fontos az Egyesült Államoknak. "Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy együttműködjünk magyarországi partnereinkkel e viszony további erősítésén" - mondta.

Hozzátette, Washington azt szeretné, ha minél több vállalat fektetne be Magyarországon. "Ezért is hirdetjük, hogy szükség van az átláthatóságra, és arra, hogy konzultáljanak az üzleti közösséggel az őket érintő szabályozásról. A cégeknek, amikor elkészítik üzleti terveiket, biztosnak kell lenniük abban, hogy az érvényben lévő szabályok nem változnak meg egyik napról a másikra úgy, hogy nem konzultáltak velük. Az üzleti környezet állandósága több befektetést eredményez" - fogalmazott az amerikai nagykövet a sajtótájékoztatón.

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere kiemelte: a város ipari parkot alakított ki, versenyképességi csomagot fogadott el, és anyagilag is támogatta az új beruházást. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a Harman a baranyai megyeszékhelyet választotta legújabb befektetése helyszínéül - mondta. 

A pécsi beruházással a Harman magyarországi foglalkoztatottjainak a száma meghaladja a kétezret. Az amerikai vállalat hangtechnikai berendezései megtalálhatóak számos luxusautóban; a Harman beszállítója többek között olyan prémium gyártóknak, mint az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche vagy a Land Rover.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!