3p

Az IMG Solution Kft. az állami pályázatokon tarolt. Szentgyörgyi Gábor tulajdonost és ifj. Orbán Győzőt a birkózás köti össze.

Néhány év alatt 100-szorosra növelte a bevételét és jelentős piaci szereplővé vált egy olyan cég, amelynek tulajdonosa régi ismerőse ifjabb Orbán Győzőnek, a miniszterelnök egyik testvérének, írja a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.

Az irodai és számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó IMG Solution Kft. nevű cégről van szó, amely 2012-ben még csak 46 millió forintot termelő vállalkozás 2015-re már 4,7 milliárdos bevételre tett szert. Ezt az után sikerült elérnie a jelenleg működő honlappal sem rendelkező vállalkozásnak, hogy elkezdett sikerrel szerepelni a nagyértékű állami közbeszerzéseken.

A Direkt36-nak több piaci szereplő is beszélt az IMG Solution Kft. állítólagos kötődéséről, de arra egyiküknek sem volt írásos vagy egyéb bizonyítéka, hogy ifj. Orbán Győző bármilyen szerepet játszana a cég tevékenységében. A Direkt36 ugyanakkor talált egy évekre visszanyúló és dokumentumokkal is alátámasztható kapcsolatot ifj. Orbán Győző és az IMG Solution vezetője és társtulajdonosa, Szentgyörgyi Gábor között.

ifj. Orbán Győző (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Ez a birkózáshoz kötődik: ifj. Orbán Győző évek óta tiszteletbeli elnöke a NIKÉ Sportegyesületnek, amelynek munkájában Szentgyörgyi Gábor is részt vett a Direkt36 által megismert iratok szerint. Az egyesületi tevékenység keretében Orbán és Szentgyörgyi legalább egy közös utazáson is részt vett, derült ki az arról szóló fényképes beszámolókból.

Sem Szentgyörgyi, sem ifj. Orbán Győző nem válaszolt a Direkt36 kérdéseire.

Az IMG Solution fellendülése az után indult meg, hogy a cég elkezdett sikerrel szerepelni több nagy állami közbeszerzésen. Általában többkörös pályázatokon dől el az, hogy mely cégek szállíthatnak informatikai termékeket az állami szerveknek. Először a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nevű intézmény ír ki pályázatot, amelynek nyerteseivel úgynevezett keretmegállapodást kötnek. Az egyes állami szervek – mint például a kormányhivatalok – ezekben a keretmegállapodásokban szereplő cégektől rendelhetnek aztán konkrét termékeket.

Az IMG Solution Kft. 2013 szeptemberében került be az első nagyobb keretmegállapodásba. Ez egy 44 milliárd forintos keretösszegű szerződés volt „számítógéprendszerek és kapcsolódó szolgáltatások" teljesítésére. Az IMG azóta még 8 másik hasonló keretszerződésbe került bele, amelyek közül négyet tavaly hirdettek ki. Köztük volt egy 80 milliárd forintos összegű, informatikai eszközök beszerzéséről szóló keretszerződés.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyelőre nem válaszolt a Direkt36-nak arra a kérdésre, hogy mennyit költöttek el ezekből a keretösszegekből, és mennyi jutott ebből az IMG Solutionnak. A közbeszerzési eljárások nyilvános adataiból kiderül ugyanakkor, hogy cég a keretmegállapodásokon kívül is kapott összességében több mint 600 millió forintnyi állami megbízást. Szállítottak eszközöket többek között a Magyar Nemzeti Banknak, a MÁV Zrt.-nek és több kórháznak is.

Direkt36

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!