2p

2018 márciusára építik ki. A rendszert a bíróságok is felhasználják majd a távmeghallgatásoknál.

A kormányzati szervek számára országos videokonferencia-rendszer kiépítésére hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) alkotta konzorcium, a rendszert várhatóan 2018 márciusára építik ki.

A NISZ hétfőn azt közölte az MTI-vel: megvalósítási szakaszba lépett az "Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére" elnevezésű, európai uniós finanszírozású projekt, amelynek célja egy országos videokonferencia-rendszer kiépítése a kormányzati szervek számára. A kiépülő rendszert a bíróságok is felhasználják majd a távmeghallgatásoknál.

A projektkonzorcium elkészíti a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, rugalmasan bővíthető videokommunikációs központot, valamint a rendszerhez tartozó végponti infrastruktúrát is. Az audiovizuális rendszer kiépítésének köszönhetően a kormányzati szervek munkatársainak és a közigazgatási ügyeiket intéző állampolgároknak kevesebbet kell majd utazniuk a különböző hivatali helyszínek között az ügyintézés során - tették hozzá.

A fejlesztés forrása hárommilliárd forint, amelyet az Európai Szociális Alap, valamint Magyarország költségvetése finanszíroz a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP), valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!