2p

A fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek.

Közel hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a következő két évben, a fejlesztések hat erdőgazdaságot érintenek - jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos és a földművelésügyi miniszter közös sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta: a 22 állami erdőgazdaság a megtermelt nyereségét állami forrásokkal kiegészítve beruházásokra fordítja. A felújítási munkák 2,9 milliárd forintból hat erdőgazdaságot érintenek.

Révész Máriusz kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a természetjárás feltételeinek javítása iránt, a következő két évben minden eddiginél gyorsabb ütemben újulhatnak meg turistaházak. A 2,9 milliárd forint kiegészítve a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési program idei évre átcsoportosított forrásaival további kétmilliárd forintot jelent az erdészetek, nemzeti parkok közjóléti létesítményeik felújítására. Az Ipolyerdő Zrt.nél, az Egererdő Zrt.-nél, a Bakonyerdő Zrt.-nél, Pilisi Parkerdő Zrt.-nél, a Vértesi Erdő Zrt.-nél valamint a Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt. kezelésében álló turistaházak újulhatnak meg.

Valamennyi beruházás az Országos Kéktúra útvonala mentén helyezkedik el, a TAEG Zrt. Muck-háza kivételével. A létesítmények közel háromszáz férőhellyel rendelkeznek. Hozzátette: vannak turistaházak, amelyek megvásárlásáról még tárgyalnak. A Téry Ödön programban négy további turistaház felújítása szerepel, a közbeszerzést kettőre már kiírták, a továbbiakat is folyamatosan jelentetik meg - jelezte. A sajtótájékoztatón kiosztott tájékoztató szerint 12 turistaházat érintenek a bejelentett fejlesztések, amelyek országszerte a Magas-Börzsönytől, a Bükk-fennsíkon vagy a Mátrán át a Soproni-hegységig találhatóak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!