2p

A legfrissebb adatok alapján egy felülvizsgálat eredményeként átlagban 45 ezer dolgozó tűnt el a havi statisztikákból.

A Központi Statisztikai Hivatal kedd reggeli adatközlése szerint tavaly szeptember-november időszakban 4,155 millió foglalkoztatott volt a 15-74 éves korcsoportban. Ez az előző hónaphoz képest közel 5000-rel, míg előző év azonos időszakához mérten 188 ezerrel jelent több embert. Ám az érdekesség ezúttal nem a friss adatban rejlik. A számok vizsgálatakor rögtön feltűnik ugyanis, hogy míg a legutóbbi közlés szerint 4,184 millióan dolgoztak a korcsoportban, addig a mostani adatsor már "csak" 4,150 millióról árulkodik októberre vonatkozóan.

A változás hátterében az áll, hogy a KSH a statisztika készítésekor 2014 decemberétől már a 2011. évi népszámlálás bázisán továbbvezetett népességszámot veszi alapul. Az összehasonlíthatóság biztosításához így a korábbi becsléseket is egészen 2006-ig visszamenően módosították.

A felülvizsgálat eredményeként a foglalkoztatási ráta is közel 0,5 százalékponttal csökkent, ám még így is rekordmagasságot jelent a novemberi 54,9 százalék.

Csökkent a munkanélküliség

A szeptember-november 3 havi átlagban 320 ezer munkanélküli volt hazánkban a 15-74 éves korcsoportban, ez a felülvizsgált adatok szerint 3000 fővel kevesebb, mint egy hónappal korábban és több mint 80 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi állapotnál. A munkanélküliségi ráta azonban egy hajszállal, de emelkedett, az októberi 7,1 százalékról 7,2-re.

A 2011. évi népszámlálás adataival történő visszamenőleges korrekció a munkanélküliek esetében nem változtatott jelentősebb mértékben a számokon. Átlagosan kicsivel több mint 3000-rel kisebb létszámot láthatunk az adatsorban visszamenőleg. Igaz, átlag lévén, akadnak olyan hónapok, amikor is az eddig ismertnél több mint 10 ezer fővel volt kevesebb munkanélküli a 15-74 éves korcsoportban.

Érdemes kitérni még a fiatalok munkanélküliségére is, a 15-24 évesek körében 66 ezer fő volt munka nélkül a vizsgált időszakban, ami havi és éves szinten is csökkenés eredménye lett. A munkanélküliségi rátájuk pedig az elmúlt hónapokban újfent csökkenő irányba tart, az idei évi csúcsnak számító augusztusi 21,9 százalékról mára "lejöttünk" 19,4-re.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!