3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy hónap alatt közel 5000 dolgozót "tüntetett el" a statisztikai hivatal a versenyszférában alkalmazottak közül.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt létszám és kereset statisztika legérdekesebb pontja ezúttal nem a friss adatok által mutatott kép, hanem az a tény, hogy az augusztusban közöltekhez képest - és így egészen a mai napig érvényben lévő - versenyszféra alkalmazotti száma az idei évben visszamenőleg közel 5000 fővel lett havonta kevesebb. Az alábbi grafikonon is jól látható, hogy míg augusztusban az egy hónappal ezelőtti közlés szerint 1,884 dolgozó volt a versenyszféra legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásainál, addig most ugyanez a szám 1,878 millió lett.

Annak sem nehéz utánajárni egyébként, hogy ez szigorúan véve a cégek munkaerőigényéből fakadó létszámot érinti. A KSH ugyanis az idei évben már a közszféra mellett a nemzetgazdasági és a vállalkozások adatait is közli a közfoglalkoztatottak nélkül. Mivel utóbbi esetben kimutatható a visszamenőleges korrekció, alátámasztja a bekezdés elején megfogalmazottakat. A versenyszférában bekövetkezett csökkentés értelemszerűen a teljes nemzetgazdasági létszámot is megegyező mértékben módosította.

Ez a visszamenőleges módosítás a revíziós politika része volt - derült ki a KSH mfor.hu-nak küldött válaszából. Ennek értelmében ugyanis rendszeres időközönként felül szokták vizsgálni a korábbi hónapok, negyedévek adatait. 

Mit is ér a 200 ezer közmunkás?

Szeptemberben sikerült már elérni azt a kormányzati célt, hogy átlagosan minimum 200 ezer közmunkás legyen hazánkban (202 ezren voltak szeptemberben), ám ennek ellenére nemzetgazdasági szinten csak minimális, alig 6700 fős növekedés mutatkozott, 2,856 millióan álltak alkalmazásban. Igaz, ezen belül a versenyszféra szeptemberre közölt 1,877 millió dolgozója 1100 fővel kevesebb az augusztusi állapotnál (szerk.: már a korrigált adatokkal dolgozunk értelemszerűen).

A vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma egyébként immár második hónapja mérséklődik, viszont ez a korábbi évek azonos időszakában megfigyeltek alapján a munkaerőpiac természetes és megszokott rendjét jelenti.

Előző év azonos időszakához képest egyébként nemzetgazdasági szinten 130 ezres a növekedés, míg a versenyszférában 47,5 ezres. Tehát ez is mutatja azt, hogy a dolgozói szám növekedése jelentős mértékben a közfoglalkoztatás bővülésének eredménye.

Köszi defláció, többet ér a bér!

Ami a bérek alakulását illeti, nemzetgazdasági szinten mindössze 2,4 százalékkal nőttek a nettó keresetek előző év azonos időszakához képest, 150,4 ezer forint volt idén szeptemberben. Az alacsonyabb növekedési ütem a közfoglalkoztatásban jellemző, átlagosnál alacsonyabb bér statisztikát lehúzó hatásával magyarázható. A versenyszférában ugyanis a szeptemberi 159,1 ezer forintos átlagos nettó 4,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A közszférában ez 134,4 ezer forint, ami 1,4 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, akkor kevesebb közmunkás volt, mint most.

Ám mivel szeptemberben éves bázison 0,5 százalékos deflációt regisztráltak, a hazavitt összegek a fent említett mértéknél is többet érnek. Nemzetgazdasági átlagban 2,9 százalékkal ér többet a fizetésünk, a versenyszférában 5,1 százalékos a reálérték növekedése, míg a közszféra esetében valójában nem ér annyival kevesebbet a bér, mint amennyivel nomálisan csökkent. Itt 0,9 százalékos a reálcsökkenés.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!