4p

A Teva Gyógyszergyár Zrt. (Teva) 500 fős létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében a következő hónapokban azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet - közölte a társaság kedden.

A terv a társaság globális hálózati működési stratégiájának részét képezi, amelynek célja, hogy a Teva gyártókapacitását a piac és a betegek globális igényeihez tudja igazítani. A gödöllői üzem a tervek szerint 2018 közepéig csökkentett kapacitással folytatja a termelést. A cég a munkavállalói érdekképviseletekkel folytatott "korrekt és méltányos, ugyanakkor hatékony" konzultációt követően igyekszik gondoskodni arról, hogy az érintett munkavállalók olyan juttatásokban részesüljenek, amelyek segíthetik őket abban, hogy új állást találjanak - írják.

Hangsúlyozzák: a Teva továbbra is teljes mértékben elkötelezett a társaság magyarországi működése iránt, a terv az együttesen több mint 2000 embernek munkát adó debreceni és sajóbábonyi üzemet, valamint a társaság magyarországi kereskedelmi egységét nem érinti. A Teva továbbra is folyamatosan befektet a debreceni üzem működésébe, elsősorban a termelésbe, valamint a kutatás-fejlesztésbe.

A közlemény kitér arra is, hogy a Teva aktívan keres új vevőt a gödöllői üzemre, és ebben együtt kíván működni a kormányzati szervekkel is, amelyekkel folyamatos kapcsolatban van. A Teva infúziós szereket és vakcinákat gyártó új gödöllői központját 2012 októberében adták át. A sterilcentrumot a legmodernebb technológiával szerelték fel, a 22 milliárd forintos beruházással 15 ezer négyzetméter alapterületű gyáregység épült fel. Ez a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb gyógyszergyára, amelyben évente 160-200 millió egységnyi sterilkészítményt állítanak elő hat gyártósoron. Az itt készült gyógyszereket Európa, Észak-Amerika és a Közel-Kelet 70 országába exportálják.

A Teva Gyógyszergyár Zrt. 2015-ben 284,426 milliárd forint árbevételt ért el, adózás előtti eredménye 102,641 milliárd forint volt. Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hivatala (FDA) 2016-ban a gyártási előírások megszegése miatt két antibiotikum kivételével megtiltotta a gödöllői Teva-gyárban készült gyógyszerek importját, miután tavaly januárban rutin hatósági ellenőrzést tartott a telephelyen, a Teva ezt követően elővigyázatosságból minden gyártási tevékenységet felfüggesztett Gödöllőn. A Teva Magyarország Zrt. az izraeli Teva gyógyszeripari csoportnak, a világ vezető generikus gyógyszergyártójának tagja és a cégcsoport európai központja.

A kormány segíti a munkavállalókat

A kormány segíti a Teva dolgozóinak újbóli elhelyezkedését, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt figyelemmel kíséri a Teva Gyógyszergyár Zrt. elbocsátandó munkavállalóinak sorsát - közölte a szaktárca kedden a Teva bejelentésére reagálva.

Az NGM közölte: Pest megyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat április végi adatai szerint több mint 5200 betöltetlen versenypiaci álláshely volt, ami nagyban megkönnyítheti a vállalat munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedését. A közlemény szerint az OFA Nonprofit Kft. haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a megyei kormányhivatallal, a szakszervezettel, illetve a céggel, és segíti az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedését.

Felejtse el, amit tud a menzákról

Az OFA kész azonnali beavatkozásra a gyógyszergyártó cég esetében is, az érintett 500 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerőpiaci programokba való bevonással segíthet.

A legfontosabb, hogy a dolgozóknál érvényesüljön a munkából-munkába elv, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben - áll a közleményében.

Az NGM szerint az elhelyezkedést segítheti az is, hogy az ugyancsak a gyógyszeripari területen tevékenykedő gödöllői GSK mintegy 18 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre, amelynek köszönhetően 104 új munkahely jön majd létre.

A szaktárca kitér arra is, hogy 2017. január elsejétől új mobilitást ösztönző intézkedéseket léptettek életbe, növelték a munkába járás költségtérítésének maximális összegét, pontosították a munkásszállás fogalmát, adómentes mobilitási célú lakhatási támogatást vezettek be és elszámolhatóvá tettek több, mobilitással kapcsolatos költséget is, ezek is nagyban segíthetik a dolgozók újbóli elhelyezkedését.

MTI

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!