2p

A spanyol 25 év alatti korosztály munkanélküliségi rátája tovább emelkedett októberben az unió statisztikai hivatala szerint.

Az Eurostat pénteken tette közzé az október hónapra vonatkozó munkanélküliségi statisztikáját, mely szerint az Unió és az eurózóna munkanélkülisége is egyaránt emelkedett valamicskét októberben. A legfrissebb adatok szerint az EU27 rátája 10,6-ról 10,7 százalékra emelkedett, az eurózónában pedig egyező mértékben 11,7 százalékra növekedett a munkanélküliség.

A legmagasabb rátát Spanyolországra közölte az Eurostat, 26,2 százalékot, őt követi Görögország a maga 25,4 százalékával, bár ez utóbbi még csak augusztusra vonatkozó adat.

Előző évhez képest a legnagyobb csökkenést Észtországban regisztrálták, hiszen 11,5-ről 9,6 százalékra csökkent a ráta, Litvániában 14,2 százalékról 12,4 százalékra mérséklődött, Lettországban pedig 15,7-ről 14,2 százalékra esett a munkanélküliség. Ezzel szemben a legnagyobb éven belüli növekedést mérték Görögországban, Cipruson, Spanyolországban és Portugáliában.

Az Eurostat a 25 év alattiakra vonatkozó adatokat is közli, melyek szerint a legnehezebb helyzetben hazájuk munkaerőpiacán a spanyol fiatalok vannak, hiszen 55,9 százalékos a munkanélküliség a körükben. Gondban vannak a portugál fiatalok is, hiszen 39,1 százalék az állástalanok aránya, a harmadik legmagasabb adatot pedig Olaszországra közölte az Eurostat, ahol 36,5 százalékos a ráta. Hazánk esetében októberi adatot még nem közölt az uniós statisztika, szeptemberben viszont 29,9 százalékot regisztráltak. Mindezekkel szemben a legalacsonyabb 25 év alattiak körében mért rátával Németország büszkélkedhet, itt 8,1 százalékos rátát közöltek, a második helyen Ausztria (8,5 százalék), a dobogó harmadik fokára pedig Hollandia került a maga 9,8 százalékos a fiatalok körében mért munkanélküliségi rátájával.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!