2p

Első magyarországi gyárát hozta létre Biatorbágyon a Swedsteel-Metecno, a gyár az egész kelet-közép-európai régiót ellátja Swedsteel könnyűszerkezetes tűzihorganyzott acéltermékeivel - közölte a cég.

A hétfőn átadott létesítmény a vállalat 27 millió eurós (több mint 8 milliárd forint) beruházási programjának első pillére, amit jövőre újabb gyáregység követ majd. A Swedsteel-Metecno most 60 munkahelyet teremtett az építőipari szektorban, ez a létszám a második gyáregység átadásával több mint 150-re nő.

A Swedsteel-Metecno 2015-ben nyitotta meg magyarországi értékesítési központját. A gyártósorok innovatív, nagymértékben automatizált gyártási technológiákat alkalmaznak.

3D-vel nyomtattak épületet

Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára a gyárátadón hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a kedvező befektetői környezet kialakítására annak érdekében, hogy - a hazai vállalatok fejlesztésével összhangban - minél több nemzetközi cég telepedjen meg Magyarországon.

Markus Haiden, a Metecno-csoport regionális vezetője a közlemény szerint hangsúlyozta: "növekedési célokat fogalmaztunk meg a kelet-közép-európai térségben, amelyek megvalósítását nagymértékben segíti Magyarország kedvező földrajzi helyzete, a magasan képzett humántőke és a magyar piac stabilitása. A Metecno-csoport mintegy ötven éve a szendvicspanel gyártás globális piacvezető vállalata, és a magyar gyár fontos mérföldkő a vállalat történetében".

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!