2p

Az ügy kapcsány öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba.

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt öt gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba, mert génmódosított szójával kereskedő cégláncolatuk hatmilliárd forint kárt okozott a magyar államnak, miután Szlovéniából Magyarországra és Dániába szállította az árut, és az áfát nem fizette meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) az MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a nemzetközi bűnszervezet az árut szlovák, cseh, lengyel "bukó cégeken" pörgette át. A szóját a sor végén lévő székesfehérvári társaságok vásárolták fel, majd a be nem fizetett áfát levonták a fizetendő adóból, sőt jogtalanul vissza is igényelték. Az egyik cégcsoport Dániában ugyanezzel a módszerrel 14,6 millió euró (4,52 milliárd forint) kárt okozott.

képünk illusztráció (fotó: MTI)

A NAV tájékoztatása szerint a nemzetközi támogatású akcióban egyszerre négy országban folytattak eljárásokat, az akciót az Eurojust és az Europol is támogatta, a hágai műveleti központban hangolták össze a tagországok eljárásait. Magyarországon egyszerre 162 helyszínen 300 pénzügyi nyomozó, 30 revizor, 81 pénzügyőr, informatikai és pénzmosás elleni szakemberek és a Merkur Bevetési Egység tagjai dolgoztak, ezzel párhuzamosan Dániában, Szlovéniában és Szlovákiában is lecsaptak a bűnszervezet tagjaira.

A NAV munkatársai gépjárműveket, készpénzt foglaltak le, bankszámlákat, ingatlanokat zároltak mintegy 1,9 milliárd forint értékben. Jász-Nagykun-Szolnok megyében további 24,5 millió forint értékben zároltak árukészletet és gépjárműveket. A szlovén hatóságok hat helyszínen 100 ezer eurót, a dán hatóságok pedig 13 helyszínen 470 ezer eurót foglaltak le.

A NÉBIH szakemberei egy Fejér megyei raktárban árueredet-vizsgálatot indítottak, és 123 tonna árut zároltak. A helyszíni mintavétel laboreredményei arra utalnak, hogy a zárolt termék génmódosított. A gyanúsítottak akár húsz év szabadságvesztést is kaphatnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!