2p

Hiába a magyar gyár remek eredményei, az sem ússza meg a leépítést.

Mintegy 70 főt bocsátanak el a 2100 dolgozót alkalmazó nyíregyházi Lego Manufacturing Kft.-től. Az már korábban kiderült kedden, hogy a dán cégóriás 8 százalékkal, mintegy 1400 fővel csökkenti alkalmazottai számát az év végéig világszerte, de hogy ez mit jelent a magyarországi üzemre nézve, az új információ.

(MTI)

Tóth Csaba, a társaság senior HR igazgatója az MTI megkeresésére közleményében azt írta, a Lego csoport szervezetének most bejelentett hatékonyabbá tétele a magyarországi gyárban mintegy 70 pozíciót érint, a cég csoportos létszámcsökkentést hajt végre a törvényi előírásoknak megfelelően. A HR igazgató megjegyezte: mivel a folyamat az elején tart, további részleteket nem hoznak nyilvánosságra.

"Ami a magyarországi gyárat illeti, továbbra is elkötelezettek maradunk amellett, hogy itt állítsunk elő Lego termékeket. A tavalyi évben megkezdtük a nyíregyházi gyár bővítését, ezt a bővítési projektet folytatjuk, a korábban jóváhagyott fázisokat megépítjük, és a jövőben is úgy határozzuk meg a dolgozóink számát, hogy eleget tudjunk tenni a Lego termékek iránti keresletnek" - írta Tóth Csaba.

A Lego csoport azzal indokolta a létszámcsökkentést, hogy a cégcsoport féléves forgalma 5 százalékkal 14,9 milliárd koronára (1 dán korona = 41,15 forint) esett. Üzleti eredménye 2016 első félévéhez képest 6 százalékkal 4,4 milliárd koronára, nettó nyeresége 3 százalékkal, 3,4 milliárd koronára csökkent 2017 első fél évében - olvasható a társaság honlapján.

Az AP idézte a vállalati vezetőt, aki a dán TV2 televíziós csatornának az mondta, a leépítés elsősorban az adminisztrációs és értékesítési területen dolgozókat érinti, és nem a termelésben foglalkoztatottakat.

A dán cég nyíregyházi leányvállalatának tavalyi nettó árbevétele mintegy 11 százalékkal, nyeresége pedig 13 százalékkal nőtt, de ezek szerint ez sem volt elég ahhoz, hogy megússza a kaszát.

via MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!