3p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 70 millió forint bírság megfizetésére, és a jogszabályoknak való megfelelésre kötelezte az Equilor Befektetési Zrt.-t fogyasztóvédelmi és működési szabálytalanságok miatt - közölte a jegybank csütörtökön.

Kiemelik: a társaságnál feltárt szabályszegések az ügyfeleknek nem okoztak károkozással járó érdeksérelmet, és a tőkepiac biztonságos működését nem befolyásolták. A jegybank felszólította a céget arra, hogy a feltárt jogsértéseket 90 napon belül szüntesse meg. A jegybank 68 millió forint felügyeleti és 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a társaságra.

A tavaly októberben indult átfogó vizsgálat szerint az Equilor Zrt. ügyfélmegbízás hiányában hajtott végre ügyféltulajdonban lévő pénzügyi eszközre vonatkozó tranzakciókat. Az eljárás továbbá az előzetes ügyfél-tájékoztatásra, a nyilvántartások vezetésére, az adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségre, a portfóliókezelési és közvetítői tevékenységre, és az informatikai rendszerek működésére vonatkozóan több hiányosságot is feltárt - írták.

Az MNB megállapította: az Equilor Zrt. működése során nem biztosította a jogszabályoknak megfelelően a saját tulajdonú, illetve az ügyfelek pénzügyi eszközeinek elkülönített kezelését, és annak ellenőrizhetőségét. A vizsgálat rámutatott arra, hogy a zrt. - többek között az ügyfelek azonosítása körében - a pénzmosás megelőzésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak sem felelt meg maradéktalanul.

A jegybank fogyasztóvédelmi vizsgálata szerint az Equilor Zrt. panaszkezelési szabályzata hiányos volt, azt nem jól látható helyen tette közzé honlapján, több esetben késlekedett a panasz megválaszolásával, illetve a már kivizsgált esetekre vonatkozó ismételt ügyfélkifogásokat - a vonatkozó előírások ellenére - nem tekintette panasznak.

A jegybank azonnali hatállyal kötelezte a társaságot, hogy folyamatosan és teljes körűen feleljen meg a pénzmosás megelőzését célzó ügyfél-azonosításra vonatkozó jogszabályi kötelezettségének, és ennek keretében a kézbesítéstől számított 120 napon belül valamennyi lakossági minősítésű belföldi és külföldi jogi személy számlatulajdonos esetében ismételten szerezze be a tényleges tulajdonosi nyilatkozatokat. Az MNB továbbá arra is felhívta a társaságot, hogy az ismételten beszerzett tényleges tulajdonosi nyilatkozatok tartalma alapján, szükség esetén tegye meg a jogszabály által előírt további intézkedéseket, ennek keretében hívjon fel ismételt írásbeli nyilatkozattételre, nyilvántartások tartalma alapján tisztázza a tényleges tulajdonos személyazonosságát, valamint ezek sikertelensége esetén tegyen pénzmosási tárgyú bejelentést, illetve szüntesse meg az adott ügyféllel az üzleti kapcsolatot - írták.

A bírságösszeg meghatározása során az MNB súlyosító körülményként vette figyelembe különösen a szabályszegések egy részének rendszerszintű, többszöri vagy ismétlődő jellegét, illetve az Equilor Zrt. jelentős piaci részesedését. Enyhítő körülménynek számított, hogy a társaság a hiányosságok egy részét eljárás közben orvosolta, és vizsgálat a jogsértésekkel összefüggésben nem talált ügyfélpénzek eltulajdonítását eredményező visszaélést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!