3p

Ez a projekt is képtelen leállni a drágulással.

Egyre jobban vizesvébésedik a Budapest-Esztergom vasútvonal felújítása. A két várost összekötő vonalat 2015 augusztusában kezdték el felújítani, és az eredeti tervekhez képest tavaly nyáron már drágult egy komolyabbat: az alap 44 milliárdos keretet első szándékból 28,6 milliárddal feszítették volna tovább, aztán inkább kiegyeztek 33,7 milliárdban, mellyel így 78 milliárdosra nőtt a költségvetés.

A projekt ígérete szerint a kész új vonalon a gyorsjáratok 17, a személyvonatok 5 perccel hamarabb teszik majd meg az 53 kilométeres távot. Az Átlátszó matekozta ki, hogy így a vonalon 1 kilométer 1,5 milliárdba kerül, 1 perc gyorsulás pedig 4,6 – 15,6 milliárdba fáj. Aztán most kiderült, hogy itt még nincs vége a sztorinak, mert hozzácsaptak a projekthez még egy húsos szerződést, tehát a kilométerek és a percek is tovább drágulnak. Az új munkákkal Mészáros Lőrinc járt jól.

Az uniós közbeszerzési értesítő szerint az ajánlatkérő NIF Zrt. április 28-án 7,6 milliárd forintos szerződést kötött a felcsúti R-Kord Kft.-vel, Mészáros Lőrinc vasúti munkákban remekül teljesítő cégével.

A 85 százalékban uniós támogatással megvalósuló projekt során felcsúti polgármester embereire sok feladat vár. Ezeket összefoglalóan "kiegészítő biztosítóberendezési munkáknak" és azok "kiegészítő tervezésének" nevezi a dokumentum, részleteiben pedig például:

  • új, D55 típusú, jelfogófüggéses biztosítóberendezést kell beszerelni a Budapest-Esztergom vasútvonal egy rakás állomásán
  • be kell vonni a Tokod elágazást Esztergom-Kertváros hatókörzetébe, és ki kell építeni a távvezérlést
  • új "tengelyszámlálós foglaltságérzékelésű utolérés- és ellenmenetkizáró vonali biztosítóberendezést" kell telepíteni
  • el kell végezni egy sor kábelezési munkát
  • távközlési berendezéseket és hangos-képes utastájékoztató berendezéseket kell telepíteni több helyszínre
  • több helyütt térfigyelő rendszereket kell kiépíteni

és még egy rakás további részfeladatot is el kell végezni, melyekről itt tájékozódhat az, akinek épp erre van ingerenciája.

Ezek után talán senki sem ütközik meg azon, hogy eredetileg ez a szerződés sem ennyibe került volna. Az első tervek szerint Mészároséknak 6,9 milliárd forintból kellett volna gazdálkodniuk, ez kúszott fel végül 7,65 milliárdra.

Mészáros mellett a TBÉSZ Zrt. is indult a versenyen, de ők érvénytelen pályázatot adtak le.

A Budapest-Esztergom vasútvonal felújításának új összköltsége tehát 85,3 milliárd forint. A vonal kilométere most már 1,6 milliárd forint, a gyorsvonat gyorsulásának perce 5 milliárdból, a személyvonaté pedig 17 milliárdból jön ki.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!