2p

A McDonalds gyorsétteremlánc nagyon jó pénzügyi évet zárt, globális forgalma a társaság életében először haladta meg a 20 milliárd dollárt.

McDrive

A tavalyi évhez képest 7 százalékkal emelkedtek a cég bevételei, melyet a nagyon jó amerikai és az egyre inkább magához térő európai piac fellendülésének köszönhettek.

A hamburgeróriás újraszervezte globális üzletvitelét, egészségesebb ételekkel, salátákkal és csirkés ételekkel édesgeti vásárlóit a már megszokott burgerek és krumplik mellett. A cég bejelentése szerint adózott nyeresége 2,6 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 2,2 milliárd dollárról.

A társaság elmondása szerint a német, a francia és azt orosz piac húzta leginkább az európai eladásokat. Jim Skinner, a vállalat vezére szerint az idén ezekben a térségekben fognak leginkább erősíteni és fejleszteni. A McDonalds idén globálisan 800 új étterem nyitását tervezi egy 1,8 milliárd dolláros projekt keretén belül.

Érdekesség, hogy a közelmúltban a vállatban komoly tulajdonrésszel rendelkező Pershing Square Capital ezeket a fejlesztéseket hiányolta. Mint arról az mfor.hu korábban már beszámolt, a társaság egyik legnagyobb tulajdonosa nemrégiben hiába rukkolt ki átalakítási terveivel, a menedzsment lesöpörte azokat az asztalról.

Az eredmények javulását segítette az is, hogy a hamburgeróriás működése során először tartott vállalati felelősség-vizsgálatot az európai piacon, ahol az értékesítése erősen megcsappant, mivel összefüggésbe hozták azzal, hogy ételei nem biztonságosak és elhízást eredményeznek.

A társaság az is bejelentette, hogy igyekeznek még inkább megfelelni az érintettek elvárásainak. A részvényesek és a vállalat környezetében lévők is azt várják el a cégtől, hogy a jövőben kommunikálja jobban az aktuális témákat, amivel a McDonalds foglalkozik, közölte Denis Hennequin, a hamburgerlánc európai vezére.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Elutasították a McDonalds átszervezési terveit
Frissen készítik majd a McDonalds ételeit
McDonalds: McMunka és kvalitás

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!