3p

A pénz egy része az amúgy 1,25 milliárdból felújított stadion felújítására megy majd el. Lám-lám, úgy tűnik, hogy olcsó húsnak híg a leve, korábban csak többet kellett volna költeni arra az arénára.

Publikussá vált a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. 2017/2018-as évadra szóló sportfejlesztési programja az MLSZ által kiadott határozattal együtt, ami szerint minden eddiginél több TAO-támogatást szeretnének a jelenlegi szezonban felhasználni: 807 millió forintot.

Az összeg az előző évi, korábbi rekordot szárnyalta túl, akkor 778 milliót költött el a Tállai András, NAV-elnökhöz köthető focicsapat. Persze, az MLSZ jóváhagyása még nem jelenti azt, hogy ez ténylegesen elköltésre is kerül, ennek feltétele a pénz összegyűjtése. Tekintve azonban a helyi csapat kiváló kapcsolatrendszerét, nincs kétségünk afelől, hogy sikeresen abszolválják ezt a feladatot.

A mostani 807 millió forinttal együtt a TAO-támogatási rendszer indulása óta már 2,7 milliárd forint vándorolt a mezőkövesdi fociba. Az összeg nagysága alapján megalapozottan gyaníthatjuk, hogy a mezőkövesdi foci a TAO-pénzek harmadik legnagyobb nyertesévé válhat az idei szezonban. Ezt azonban majd csak akkor jelenthetjük ki biztosan, ha minden sportszervezet fejlesztési programja elfogadásra kerül és kiderül, hova mekkora támogatás vándorolhat.

Oda jut a legkevesebb, ahova elméletileg kellene

Az MLSZ által kiadott határozat alapján pont oda jut a legkevesebb pénz, ami az egész TAO-rendszer értelmét jelentené: az utánpótlás-nevelésbe. Igaz, ez nem az MLSZ-en múlik, a matyóföldi városban gondolták úgy, hogy ezt a területet kell a legkisebb mértékben megtámogatni. A határozat alapján tehát:

  • személyi jellegű ráfordításokra 15,9 millió,
  • tárgyi eszközökre 69,4 millió,
  • előfinanszírozott ingatlanberuházásra 288,1 millió,
  • utófinanszírozott ingatlanberuházásra 425,4 millió,
  • utánpótlás-nevelésre pedig 8,5 millió forint támogatást kértek és kaptak is.

Újra költeni kell a stadionra

1,25 milliárd forintot költöttek a mezőkövesdi stadion felújítására, a friss sportfejlesztési program szerint viszont újabb százmilliókat kell rá elkölteni a következő okok miatt:

  • A vendégszektorhoz tartozó parkoló kialakítása zúzottköves, amely a biztonságra veszélyes a kövek miatt, ezért ezt a területet fel kell újítani és szilárd burkolattal kell ellátni.
  • A 2013-ban épül lelátó részének nem megfelelő a csapadékvíz-elvezető rendszere, ami miatt a lelátó környezete erősen rongálódik, ezért ezt a csatornázást a fedett lelátónál ki kell alakítani.
  • A keleti oldalon lévő kerítás állapota nem megfelelő és így az infrastuktúra szabályzatnak nem felel meg, ezért szükséges felújítani.

Persze emellett készül az utánpótlás-központ is a Zsóry-fürdő melletti részen, viszont ahhoz, hogy az ide érkező csapatok edzésigényét teljes mértékben ki lehessen elégíteni, növelni kell a föves pályák számát. Egészen pontosan 2 újat szeretnének a meglévő 2 mellé.

Összegszerűen a tervek a következőt jelentik:

  • élőfüves nagypályát építenénak Egerben 92 millióból,
  • műfüves nagypályát szintén Egerben 110 millióból hoznának létre,
  • ugyanitt 4 öltözős épületet húznának fel 45 millióból,
  • fűthető füves nagypályára 150 milliót költenének,
  • a kerítés magasításra 3 milliót,
  • a parkoló burkolására 40-et,
  • a lelátó csatornázására pedig 8 milliót,
  • a legnagyobb tétel pedig az utánpótlás központ sportcsarnoka lesz, a fűthető/hűthető/mozgatható oldalfalú, öltözőkkel és bírói öltözőkkel, orvosi szobákkal ellátott könnyűszerkezetes sportcsarnok 550 millió forint menne.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!