9000 tonna élelmiszert jótékonykodott el Magyarországon a Tesco


Mindez a 2016-2017-es üzleti évben történt, mely alatt amúgy több mint 944 ezer tonna élelmet adtak el.

A Tesco magyarországi áruházaiban 944 556 tonna élelmiszert értékesített a 2016-2017-es üzleti évben, ugyanakkor 19 233 tonna beszerzett élelmiszert már nem tudott eladni, ebből 3421 tonna el nem adható, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert rászorulóknak adományozott, míg 5755 tonna részben emberi fogyasztásra alkalmas, részben sérült élelmiszerrel állatmenhelyeknek segített - derül ki a Tesco Európa által első alkalommal készített élelmiszer-felesleg és -hulladék jelentésből, amelyet a Tesco-Global Áruházak Zrt. csütörtökön jutatott el az MTI-nek.

A közlemény szerint ebben az időszakban az áruházlánc a Magyarországon keletkezett élelmiszer-felesleg 29 százalékát ajánlotta fel jótékony célra.

A cseh, a lengyel, a szlovák és magyar áruházakat tömörítő Tesco Európa összesített adatai szerint a 2016-2017-es pénzügyi évben az áruházlánc több mint 3,32 millió tonna élelmiszert értékesített, működése során pedig 60 918 tonna élelmiszer-felesleg és -hulladék keletkezett. A feleslegből régiós szinten 8143 tonna élelmiszert adományozott rászorulóknak, valamint ajánlott fel állatmenhelyeknek, illetve takarmányozásra.

Arról is beszámoltak, hogy az áruházlánc Magyarországon 2014-ben indította el az áruházi élelmiszermentő programját, így a programban részt vevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket és azt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és partnerszervezetei segítségével rászorulóknak juttatják el. A programban 2017. augusztus végéig több mint 7841 tonna adományt adott át az áruházlánc, ez mintegy 19,6 millió adag ételnek felel meg. Az adományozás már 118 magyarországi áruházban zajlik, a Tesco pedig arra törekszik, hogy 2020-ig minden közép-európai áruházában jótékony célra ajánlják fel az élelmiszer-felesleget.

Az Európai Unió 2016-os Eurobarométer jelentése szerint az élelmiszer-ellátási láncban jelentkező pazarlásért legnagyobb mértékben, 53 százalékban a lakosság, 31 százalékáért vendéglátó és feldolgozó ipar, 11 százalékáért a termelők  a felelősek és csupán 5 százalékban a kereskedelem. A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és közel 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

A Londoni Értéktőzsdén (LSE) korábban közzétett előzetes beszámoló szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat kivételes tételek nélkül számolt csoportszintű működési eredménye a 2016-17-es üzleti évben 1,28 milliárd font (470 milliárd forint) volt, 29,9 százalékkal több, mint az előző pénzügyi évben. A csoportszintű értékesítés 4,3 százalékkal 49,9 milliárd fontra (csaknem 19 ezer milliárd forintra) emelkedett. A kötelezően elszámolandó tételekkel együtt mért, adózás előtti csoportszintű eredmény ugyanakkor 28,2 százalékkal 145 millió fontra csökkent.

Ez az a kimutatás, amelyben a cég feltünteti az egyszeri elszámolási tételeket, és ezt az idén alaposan megterhelte a három éve kirobbant könyvelési botrány miatt fizetendő bírság. A beszámoló szerint a Tesco bevétele Magyarországon meghaladta az 595 milliárd forintot; ez a cég által számolt 373,8 forintos tavalyi átlagos fontárfolyamon 1,59 milliárd fontos egész évi magyarországi bevételnek felelt meg.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.