3p

Több mint 900 milliárd dollár hasznot hozhat világszerte a cégeknek a digitális ipari forradalom - derült ki a PwC üzleti tanácsadó cég tanulmányából.

A kilenc iparágat felölelő kutatásban a megkérdezett több mint 2000 vállalat vezetőinek becslése alapján a digitális technológiákra történő átállás évente átlagosan 3,6 százalékkal (421 milliárd dollárral) csökkenti a költségeket és 4,1 százalékkal növeli a hatékonyságot. A cégek továbbá bevételeik 2,9 százalékos (493 milliárd dolláros) emelkedésére számítanak 2020-ig.

A vállalatok világszerte forgalmuk mintegy 5 százalékát tervezik digitalizációba fektetni a következő öt évben, ami a vizsgált iparágakban összesen 907 milliárd dollár. A beruházások főként az olyan digitális technológiákra irányulnak, mint például a szenzorok és hálózati elemek, a szoftverek és alkalmazások, például gyártási folyamatirányító rendszerek. A válaszadók többsége szerint viszont ezek a kiadások két éven belül megtérülnek.

Az elemzés rámutatott arra is, hogy öt éven belül a vállalatok 72 százaléka magas szinten digitalizált lesz, míg jelenleg ez az arány csupán 33 százalék - a cégek bevallása szerint. A PwC szakemberi úgy vélték, amennyiben csak a fele is megvalósul a tanulmányban foglaltaknak, alapjaiban megváltozhat az üzleti versenykörnyezet. Így például megszűnhetnek a hagyományos üzleti és értékesítési modellek, és olyan digitális szolgáltatások, termékek jöhetnek létre, amelyekkel egy termék teljes életciklusa lefedhető, gyakran az értékláncban lévő partnerekkel együttműködve.

Van ahol már az egészségügyben is robotok dolgoznak

Bár a cégek világszerte szorgalmazzák a digitális átállást, a tanulmányból az tűnik ki, hogy eltérő célokat tartanak szem előtt: az Egyesült Államokban a digitális ajánlatok és szolgáltatások minél gyorsabb szolgáltatása kerül előtérbe, Japánban és Németországban a hatékonyság és a termékek minőségének növelésére használják a digitalizációt.

Magyarországon az Irinyi-terv egyik témája, az ipar 4.0 a magyar húzó ágazatok digitalizálásának elősegítésére szolgál, a kormány korábbi bejelentése szerint 10 százalékos hatékonyságjavulás, illetve a kis- és középvállalkozások versenyképességének jelentős javítása várható. A tanulmány szerint a különböző régiók digitális szintje 2020-ra nagyjából hasonló lesz, az eddigi megosztottság helyét pedig a vállalatok és az országok közötti együttműködés váltja fel.      

A sikeres digitalizáció egyik előfeltétele azonban az adatbiztonság. A digitális ökoszisztémák csak akkor működőképesek, ha az összes résztvevő biztos lehet abban, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Ehhez a cégek részéről jelentős erőfeszítésre és biztonsági beruházásra van szükség, továbbá egyértelmű szabványokat kell alkalmazniuk rendszereik, adataik védelme érdekében - olvasható az összegzésben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!