2p

A pénzt az állam adja, önkormányzatok pályázhatnak rá, feltétel, hogy a munkásszállásokat legalább tíz évig fent kell tartani.

Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember 30-ig - tájékoztatott szombaton Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A programban a kérelmeket az érintetteknek a helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk.

Varga közölte, a támogatás keretében, amely minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el. A juttatás részben vagy egészben visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább 40 százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania - tette hozzá.

Ezen felül arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatás egyik legfontosabb előfeltétele a kérelmet benyújtó önkormányzat, valamint a térség munkaadói között előzetesen megkötött megállapodás, amelyben a munkaadóknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a támogatással létrehozott munkásszálláson helyezik el a mobilitási problémákkal küzdő munkavállalóikat.

Varga Mihály kiemelte: az önkormányzatnak a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést kell kötnie a munkaadókkal, így a munkásszállás működtetése a bérbeadásból származó bevételből biztosítható. A munkásszállást az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!